Loe raamatut: «Bank Ban»
Dráma öt szakaszban
SZABADOS KECSKEMÉT MEZŐVÁRASSA NEMES FŐBÍRÁJA ÉS TANÁCSÁHOZ
Hol hazánk egyik legelső
Vára, ősz Partiscum álla —
Hol Zalán első futása
Győzedelmi halmot ása
Ung-urinknak; hol a hála
Szent helyét adó Gemelső —
Hol keverve nincs be még a
Szentkori
Pásztori
Kún magyar szív – Kedskő-méga!
Te! mely nekem oly sokat osztogatál.
Anyás kebeled, hol a boltozat áll.
Melyben gyenge
Bölcsőm renge —
Te vedd is ez első szülöttemet el!
Arass (noha szűken is) így, ha vetel! —
Gyászos az, mit búja szívvel
Itten egy latorfi mível:
Egy magyar becsűletével
Rogy le két ház drága
Földi boldogsága. —
Isten ójjon szülötthelyem!
Ezt neked szívből szentelem.
Vedd kegyessen a nevével,
Nemes
Főbíró és Tanács
SZEMÉLYEK
II. ENDRE, a magyarok királya
GERTRUDIS, a királyné
BÉLA, ENDRE, MÁRIA, kis gyermekeik
OTTÓ, Berchtoldnak, a meraniai hercegnek fia, Gertrudisnak testvéröccse
BÁNK BÁN, Magyarország nagyura
MELINDA, a felesége
SOMA, a fiacskájok az udvarnál
MIKHÁL BÁN, SIMON BÁN, Melinda bátyjai
EGY ZÁSZLÓSÚR
PETÚR BÁN, a bihari főispán
MYSKA BÁN, a királyok nevelője
SOLOM MESTER, ennek fia
BENDELEIBEN IZIDÓRA, thüringiai leány
EGY UDVORNIK
BIBERACH, egy lézengő ritter
TIBORC, paraszt
Zászlósurak, Vendégek, Udvornikok, Udvari asszonyok,
Ritterek, Békételenek, Katonák, Jobbágyok
Történt az 1213-ik esztendő vége felé
ELŐVERSENGÉS
(PROLÓGUS)
Ottó és Biberach
Ottó (örömmel vonja be Biberachot).
Ah Biberach! Örvendj! bizonnyal az
Enyim fog ő – az a szemérmes angyal —
Enyim fog ő lenni, kiért sokat
Oly nyughatatlan szívvel éjtszakáztam!
Oh Biberach, enyim bizonnyal ő!
Biberach
Hm, hm, ugyan bizon! Melinda? jó!
Ottó
Oh, mely hideg! – mit is beszélek én
Ezen megúnt fagyos személy üres
Szívének, aki eddig sem tudá azt,
Hogy mit tegyen forróan érzeni.
Biberach
Ej, sőt igen nagyon tudom, kegyes
Herceg, hacsak reá találok is
Gondolni, könnybe lábbad a szemem,
Olyan nagyon tudom heves szerelmünk
Áldott javát savát megérzeni.
Ottó
Hallgass! – de mégis – halljad csak: Melinda —
Oh addsza halhatatlan életet,
Vagy csak szüntelen álmot, ég! – Örök
Mindenható! hahogy Melinda hold:
Endymion lehessek általa. – —
Halljad csak: ő – Melinda szánakoz
Rajtam, midőn komor tekéntetem
Tartom szegezve rajta, azt sohajtván:
“Miért nem maradtam a hazámba”. —
Biberach
Még
Innét az ördög ássa azt ki, hogy
Szeret.
Ottó
De sírt, midőn valék vele —
Sírt, Biberach!
Biberach
Nevetni vagy pedig
Könnyezni: az mindegy az asszonyoknál.
Ottó
Úgy, úgy; de a szemem közé se néz. —
Biberach
Páh, milliom! midőn nekem Luci
Nem néz szemem közé, előre már
Tudom, Lucim megént csalárdkodik:
Jó hercegem, vigyázz! talán világnál
Útálat a szerelme – és ha nem: mint
Bánk hitvesétől, meglesz a kosár.
Ottó
Akkor Melindáról lemondok és
Színlett feláldozásom annyival
Jobban kötöz szivéhez. Oh bizony
Egy asszony álma vajmi gyenge a szép
Hívségről, és – Melinda is csak asszony.
Biberach
De Bánk – az áldozat-kipótoló —?
Ottó
Ej, őtet a nagyúri hívatal —
Biberach
El fogja úgy-é majd vakítani?
Oh jó uram, csalatkozol, szerelmes
Bánk bán szemének íly titok nehéz.
Ottó
És még ma kell, hogy ő enyém legyen!
Szerelmet érzek én, s csak az meríthet
Vég nélkül édes Elysiumba, hol
Önnön szerelmünk önkirálynénk,
Szép életünk világa, valódi jó,
Forrása annak, a mi nagy, koporsó
Üregében élet, és kivánt jövendőnk
Egyetlen egy kezesse – az, de az! —
Biberach
Kárával a szegény hitesnek? Oh
Te elragadtató szerelem te! a —
Mely Éva csábítója volt, ugyan
Ilyen szerelmet érezett az a
Kigyócska. Prósit a fölöstököm!
Ottó
Embertelen! Most oktatásra nincs
Szükségem.
Biberach
Ej, hercegem, hiszen, – no – jó
Ottó
Távozz előlem —
Biberach
Imhol a királyné – —
Gertrudis (belép).
Ottó, no jőjj! látod, leereszkedek
S magam jövök hozzád: de mondhatom
Neked, hogy ez ma udvaromban az
Ily esztelenkedések közt utolsó
Fog lenni; mert azért, hogy a király
Után való bánatjaimat kiverjem
Fejemből, avagy téged hercegem
Örvendezőbbé tégyelek – soha
Jobbágyaim kedvéért nem áldozom fel! —
Te holnap útazol! —
Ottó (dörmögve)
Csak célomat
Érjem – ha a pokolba is – megyek.
(El, Gertruddal.)
Biberach
Ej, ej, kegyelmes úr, vigyázz, vigyázz; mert
Egy ily keszeg, sovány fiút az izmos
Bánk bán – bajúsza egy végére tűz.
(Utánok ballag.)
ELSŐ SZAKASZ
A mulatópalotának vendégszobája. Több asztalokon kész italok.
Gyertyák égnek. Gyakor jön be néhány vendég, iszik, s ismét megy.
Kívül táncmuzsika, mely hellyel-hellyel megszűnik.
Mikhál egy asztalkánál szundikál.
ELSŐ JELENET
Simon (belép).
Hm; hátha mégis úgy lehetne? Furcsa!
(Meglátván Mikhált.)
Ej, lássa bár az ember, e bizony
Alszik megént! – No bátyám! ébredezz!
Ki s be járnak emberek s reád mosolyogva
Nézgélnek (Mellé ül.)
Mikhál (felveti szemeit, s kezét nyújtja Simonnak).
Ősz hajam vagyon Simon,
Jó lelkiesméretem: azért biz én
Nem gondolok velek.
Simon
De mégis, én —
Velem csak fogsz ürítni egy pohárt?
No – a bojóthi Mortundorfok! (Pohárt emel.)
Mikhál (eszmélkedve, kezét mellére nyomja s sóhajt).
Ah!
Hazám! szerette jó hazám, Bojóth!
De vége! Már nekik is – jó éjtszakát!
(Felkapván az ezüstpohárt.)
No, éljetek fenn ott, bojóthiak!
Ott, ott van élet; itt csak éjtszaka. (Iszik.)
Simon
De hátha mégis úgy lehetne itt is?
Mikhál
Olyan csodálatos hangon felelsz.
Simon, reménylesz? – ej, jó éjtszakát!
Simon
Nem gyötrelek, Mikhálom, hát vele.
Még gyóntatómnak is csak esküvés
Alatt nyilatkozhatnám ki; de
Neked – neked Mikhál, nem: én atya
Vagyok.
Mikhál (feláll).
Simon!
Simon
Tán kétségeskedel?
Negyvenhat esztendősnél nem vagyok
Több.
Mikhál
Oh Simon, nem hal ki a bojóthi
Gróf-faj! spanyol hazánkba vissza kell
Mennünk – csak ott kell a bojóthi fajnak
Zöldelni —
Simon
Vagy Magyarországban. Magam
Is gondolám már s elvégeztem azt,
Hogy minden országból Bojóthra vinném;
De itt nem aljasúl el a spanyol —
Elég ha mindmegannyi jó magyar
Háznépnek ők lehetnek törzsöki.
Mikhál
Ők?
Simon
Hét fiú.
Mikhál (elszomorodva leül).
De már ez csúnya tréfa.
Simon
Hallgass meg engem: tegnap estve a
Vadászaton egy őzet kergeték,
És – egy banyát találtam. Ő alig
Látott meg engemet, s leroskadott
Térdére és tudtomra adta, hogy
Feleségem immár megszült. Szinte el —
Indultam; amidőn hatot felém nyujt.
“Óh, légy kegyelmes (úgymond) asszonyodhoz
Ő egykor egy szegény koldús személyt
Elkergetett magától s becstelennek
Nevezte, mert kettős szülöttje volt:
Hogy most az istenség adott hetet
Neki, nyomban emlékébe jött az, amit
Mondott. Megindulván azon, nehogy
Feslettnek ítéltessen, egy fiat
Megtart magánál – a többit, hogy öljem
Meg, azt parancsolá” —
Mikhál
Tigris-anya!
Simon
Megesketém és titkon általa
Neveltetem mindnyáját.
Mikhál
Hát az anyjok?
Simon
Mindég keservesen zokog, midőn
Az egyet a kezébe vészi és
Nem tudja azt, hogy én tudom, miért sír?
Mikhál
Aztán mi lesz?
Simon
Mikor majd nagyra nőnek,
Akkor fogom mutatni csak, hogy ő
Haljon meg akkor – de örömébe haljon.
Minő öröm lesz ez? Már elhagyom
Endrének udvarát, s velek leszek. —
Mikhál, miért sírsz oly keservesen?
Mikhál
Nem hal ki a bojóthi nemzetem!
Simon
Nem. Nem. De hát ne sírj!
Mikhál (poharat kap).
Öröm miatt. —
Ott cimbalom, síp, hárfa zengenek:
Ott azt hiszik, hogy ők örvendenek —
Nem, nem csak egy az, aki itten örvend,
Mikhál az, a bojóthi. (Iszik.)
Simon
Nézd, ezek nem.
Vendégek jönnek vegyest békételenekkel, kik komoran,
minden valakire való ügyelés nélkül leüldögélnek, isznak.
Simon (Mikhál mellé ülvén, poharat tölt).
Nézd, mintha orra vére folyna, úgy
Kullog be némelyik. Manó vigye
Vígságtokat, hol a szabad magyar
Érzés az itt erőltetett feszesség
Láncába kénytelen harapni.
Egy udvornik (rossz kedvvel nyújtja poharát egynek az összeütésre).
No! —
MÁSODIK JELENET
Petur (belép, vadon körülnéz, Simon mellett egy székre veti magát).
Igy? – Ördög és pokol! Bizony majom
Mind egyről egyig. – Oh te szép nevű
Magyar – Magyar? – Hej, félre oktalan
Aggodalom! mit használ itten a fog —
Csikorgatás?
(Főbe üti magát.)
Bolondos agyvelő!
(Dörmög.)
Szabad kivánna lenni mindenik,
És torkukon kegyes nagyasszonyuk
Sült-főttje oly mohón rohan le, hogy
Majd szinte megfulladnak. Lévnyalóvá
Lettél dicső Árpád gyümölcse te?
Simon
Bán, hát mi lelt?
Mikhál
Petur, nem vagy magad,
Nyelvedre vigyázz.
Petur
Úgy? igaz – helyes – —
Mikhál, Simon, miért spanyol hazátok-,
Bojóthotokban nem maradtatok?
Mikhál
Csitt, csitt, ez itt (szívére mutat) sebet ver.
Ó fiam!
Simon
Ember, belőled a rossz lélek ordít!
Ott élni nem lehet nekünk. Spanyol —
Ország halálos ágyában nyögött
Ránk nézve, hogy kiléptünk abból egykor.
Azóta megholt.
Mikhál
Meg bizony. De csak
Békével —
Petur
Átkozott jámbor te! ki
Békével? Én talán! Ég és pokol!
A békés egy bolond; s az is bolond, ki
Békételen: de én békételen
Mégsem leszek, míg nem bolondulok meg.
Oh, célra! célra! így különben egy
Bárányi békesség – mi több, maga
Epét okádna itt a békességes
Tűrés, kiáltva: ördög és pokol!
Mikhál
De, ember! Ej, eredj, eredj haza,
Aludd magad ki – menj, menj!
Petur
Én?
Mikhál
No, leg —
Alább beszélj hát egy kicsinyt alantabb
Hangon: az emberek néznek —
Petur (felugrik, de majd leül).
Ki? Hol? —
No, jó! – nem is beszélek – még csak egy
Szócskát se. Mindenik kimondatott szó
Hazud, s az emberekben nyargaló
Tüdő csak a hazugság ördögének
Lakása. Így ni (az asztalra könyököl) hallgatok.
Mikhál
S kiálts
Jó éjtszakát.
Petur
Jó éjtszakát? igen —
Majd amidőn egy nemzetség kipusztul;
Vagy csontjaimmal a meráni gyermekek
Fognak tekézni, – akkor – — Most, fogok
Hallgatni – még ma néma lenni, mint egy
Carthusianus. (Ismét dörmög.) Ó mikép tekéntett
Le ránk! csak a merániakra néz.
Bámulja a harisnyát – a magyar
Csak hátul áll s sóhajt az ily hazánk
Nagyasszonyán. Haj! Istenemre leg —
Alább csak egy vidám tekéntetet
Mutatna hát, ha színből is: nem esne
Olyan nagyon szívére a magyarnak! —
Ő is meráni! – —
Simon
Hát honnét akarsz
Már most barátokat? midőn sem a
Meráni, sem pedig magyar – —
Petur
Ki mondta
Azt? Én s meráni?! Hát mikor nevezte
Testvérnek a tűz a vizet? – csupán
Csak bennetek van még egyetlenegy
Bizodalmam! A ti húgotok —
Mikhál, Simon
Melinda?
Petur
Felesége a nagyúrnak: ő, vele
Kedvére játszhat; ti pedig húgotokkal.
Mikhál
Szegény teremtés vagy, ha célodat
Csak asszony által gondolod kivinni! —
Hát nemzeted? – —
Petur
Ne ingerelj fel! – Oh
A nemzet! – ahány fő, szintannyi ész.
Kényes becsűlete, mint a köntöse —
Sértsd meg csak, öszvetörni kész; de adj
Neki hirtelen egy jó szót s világot
Teremtve öszverontja ellenségidet.
Nézzétek – itt is – ott is – úgy kiválnak
A többi lévnyalók közül, miképpen
Egy medve több vakondokok közűl.
Nem méreg az, mely őket oly komorrá
Teszi, – bánat az, hogy bort adnak nekik,
De ami egy fillérbe se kerülne —
Jó szót, figyelmet, nem találnak itt.
HARMADIK JELENET
Myska bán egy ritterrel jön
Myska (egy üres ivóasztalhoz megy s tölt).
Úgy, úgy vitéz úr: a magyar bor olyan,
Mint a magyar barátság – mentől óbb,
Annál erősebb. (Leülnek.)
Petur (bosszankodva néz reá).
Hogyha nem dohos.
Mikhál
Csak a dologra mostan.
Petur
Ah, soká jön.
Mikhál, Simon
Kit vársz?
Petur
De el fogjátok-é hát hinni?
Mikhál, Simon
Szólj!
Szólj!
Petur
A nagyúrt.
Mikhál
Bánk bánt?
Petur
No csak ne oly
Csodálkozást! – Utána küldtem egy jó
Futó legényt titokban. Lássa azt,
Hogy itt mik esnek.
Simon
Petur, Petur!
Petur
Csitt! – nektek erről egy kukkot se kell
Ám tudni. Nagy – nagy, ami fenn forog
Játékon: a haza és Melinda.
Mikhál, Simon (hirtelen az asztalon által Petur kezét megkapják).
Mit?
Melinda, mondod?
Myska (poharat emel).
A mi nagy királynénk!
Vendégek
Éljen sokáig!
Petur (vad tekintettel s vérben forgó szemmel felugrik, öklével
süvegét szemére nyomván, ordítja).
A magyar szabadság! (Iszik.)
Békételenek (felugrálva, dörömbölve viszonozzák).
Éljen soká!
(Myska s a vendégek bámulnak.)
Egy udvornik (jön).
Utolsó tánc! (Ismét elmegy.)
Mind
Jerünk. (Elmennek.)
NEGYEDIK JELENET
Bánk bán úti köntösben, zavarodva, egy zugolyban lévő ajtócskában
mutatja magát. Nemes mélóság, mindenben gyanakodó tekintet, fojtott
tűz, mely minden pillanatban kitörni láttatik, és minden környülállás
azt árulja el, hogy mindenkor nagyobb indulat dühösködik belőlről.
Petur meglátván Bánkot, hátramarad.
Bánk (midőn mind eltakarodtak, előre siet).
Petur! Ha! – hogy mindent így kelletik
Találnom! —
Petur
Jaj kegyes nagyúr! sokat
Fogsz még te itt találni, ami akkor
Nem volt, midőn elmentél. Oh de hála,
Hogy itt vagy ismét. Orvosolj, ha tudsz.
Bánk
Hazánk külön-külön vidékein
Jajt s bánatot találtam; s itt ime
Ellenkezőt találok, s nem tudom,
Melyik tehet rémítőbbé – Köjön
Táján talála engem a serény
Követ. Petur, miért hivattatál
Te engem vissza? még pedig titokban!
Petur (körültekint).
Titokban bán, titokban – azonban szólni
Itt nem lehet – hiszen magad tudod, sőt
Látod, (csúfosan kimutat) hogy egy jól megteríttetett
Asztal legyekbe nem szűkölködik.
Ezek donognak, és lehet talán, hogy
A titkom is kidonganák —
Bánk
Titok?
Petur (szinte súgva).
Úgy van, kegyes nagyúr, úgy van, titok,
És még pedig setétben —
Bánk (megijed).
Bán!
Petur
Te is
Bele vagy keveredve, és ha veszteségre
Jön a dolog, tied lesz a nagyobb.
Bánk
Bán! bán! hamar beszélj!
Petur
Nem, óh nagyúr!
Mert azt kivánni, hogy megsúgjanak
Mindent az emberek, csak annyi, mint
Abban találni kedvet, hogy ha sok
Irigye, ellensége van: pedig
Mindenkor a legördögebb nadály
A sugdosó maga, – én az nem vagyok; de
Jőjj még az éjjel – itt ha eloszlanak —
Házamhoz. A jelszónk lészen: Melinda! (El.)
ÖTÖDIK JELENET
Biberach, aki éppen kevéssel előbb, mint valakit kereső,
belépett, amint Bánkot meglátja, megijedve vonja egy szegletbe
magát és alighogy Petur elvégzé beszédét – hamarébb kisuhan.
Bánk (elkiáltja magát).
Melinda!? (Sok ideig nem tudja magát szóra venni)
Az – Melinda – Jelszavok!
Melinda szép, mocsoktalan neve
Ma szemfedélűl szolgál egy setétben
Ólálkodó csoport között! – Titoknak
Lett zára a Melinda szabad neve!
HATODIK JELENET
Tiborc (ugyanazon ajtón, melyen Bánk bejött, becsúszik).
Ni, boldog Isten! Mégis ő biz’ az!
Bánk bán – nagyúr —!
Bánk
Elárultattam?
Tiborc
Én
Tiborc vagyok, kegyes nagyúr – no, lám!
Bánk
Tiborc – (Gondolkodva járkál).
Tiborc
Igen – mert szólni kellenék
Nagy dolgokat —
Bánk
Melindáról?
Tiborc
Nem arról.
Bánk
Nem!
Tiborc
Lopni jöttem ide; mivel a szegény
Anya s gyermekek velem – (Elfojtódik.)
Bánk
No jól van – úgy.
Tiborc
Oh, én szerelmes Istenem! hiszen
Nem is figyelmez rám – Bánk! – bán! – nagyúr —
Bánk
Melinda! és mindég Melinda! – szent
Név! égi s földi mindenem javát
Szorosan egybe foglaló erős
Lánc, úgy elomla törhetetlen élted,
Hogy abból a gazoknak is jutott? (Fellobban.)
Mennyben lakó szentséges atyám! ide
Mindentudásod égi cseppjeit!
Nekem – nekem, hogy e nagy fátyolon
Átlássak és eszemmel a halandók
Szívébe nézhessek, mint a tükörbe.
Tiborc
Nagyúr —
Bánk
S ugyan továbbra láttak ők,
Mint a szerelmes? És azért futom —
E én az országot, hogy addig itthon
Fojtsák meg üdvösségemet? – talán
Ez a királyos asszony azért tetéz
Munkákat a munkákra, hogy szemem
Elkábulásakor, szívemben a benn —
Lakó becsűletet megölje? – Jaj! —
S most már ezen setétben bujdosók
Volnának, akik engemet bolond
Álmomba’ szánva háborítani
Igyekszenek s a végveszélybe’ forgó
Becsűletem felett rikoltanák:
“Bán, ébredezz; mert meglopattatik Bánk!”
Azonban – ezek talán csak úgy fogadt
Szolgái voltak egy veszett irígy
Embernek, aki nyúgodalmamat
Sajnálva, itt (szívére ver) szorongatást okozni,
S döbbentni szívemet kívánta – (Megijed.)
Meg —
Döbbenni? ezt előttem egykor úgy
Festék le, jól tudom, mint egyikét a
Lélek betegségének – — – — – —
Az sem lehet hiszen szünetlen ép! (Reszketve.)
Bánk! Bánk! te nem mered kimondani
Talán? Ki, csak ki! hogy kacagja a
Visszhang is árva gyengeségedet —
Tiborc
Oh szent teremtő!
Bánk
A szerelme-féltő
Bánk bán! (kacag) Tüdő, hazudsz! hazudsz!
(Fájdalommal fejét kezei közé szorítja.)
Mit nyughatatlanítsz setétes álom —
Kép! mit gyötörsz incselkedő chimaera!?
Hát a világnak egyik pólusától a
Más pólusáig, szerelmeimben, én
Miért öleltem mindent egybe? mért
Mindent? miért te benned, óh Melinda!?
S egy ember – egy haszontalan por – az
Ütné ki őtet karjaim közül?
Őtet!? Ki lenne az? Ki lenne az? – —
Világot, itt! világot! (hirtelen) A setétben
Ólálkodókhoz elmegyek. (Elmegy, amerre jött.)
Tiborc
No itt hágy. —
Ah, mintha jönnének – jönnek – csak el! —
Éhezzetek szegény férgek: nem ért
Még a lopáshoz ősz Tiborc apátok.
(Rettegve Bánk bán után siet.)