mondtam: azért akarom előbb látni őt.
Iokasté
Jó, jönni fog. De annyit addig is talán
érdemlek én is, tudni, hogy mi bánt, uram?
Oedipus
Nem titkolom, ha már eddig jutottam — ily
hajszál-reményig! Kinek beszélnék, ha nem
neked, mikor e válságba sodort a sors?
Az én apám volt korinthosi Polybos,
anyám dórisi Meropé. A legkülönb
voltam én ott a polgárok közt, míg ez az
eset történt, mely méltán meglepett, de nem
volt, oly nagyon szivemre venni, semmi ok.
Valaki egyszer tivornyában, ittasan
"cserélt gyereknek" mondott engem bor között.
Dühöm aznap visszatartottam, bár alig:
másnap elmentem, s megkérdeztem effelől
apámat és anyámat. Bennük nagy harag
gyűlt arra, kinek száján kiszaladt a szó.
És én örültem haraguknak, de azért
gyötört is ez, mert feltünő volt s híre szállt.
Titkon hát, hogy ne tudja apám és anyám,
Delphibe mentem; s Phoebus, bár nem méltatott
válaszra abban, amiért jöttem, más gonoszt
jövendölt, más keserves, szörnyü dolgokat,
hogy anyámmal kell szerelembe esnem, és
e föld szinére tűrhetetlen fajt hozok.
És hogy saját apámnak leszek gyilkosa.
Ezt hallván elfutottam, és azóta csak
a csillagok szerint mérem ki, merre van
Korinthos földje, hogy ne lássam a gonosz
jóslatnak rajtam teljesülni szégyenét.
S így bujdokolva eljutottam arra a
tájra, hol, mondod, meggyilkolták a királyt.
Halld most, asszony, az igazságot. Amikor
a hármas keresztúthoz értem közel, egy
fullajtár jött szemembe, és egy fiatal
csikóktól vont szekéren olyan férfi, mint
leírtad. Engem ostorossuk le akart
lökni az útról, s maga is az öreg úr.
Dühömben, aki megtaszított, a kocsist
verni kezdtem; amit meglátva az öreg
kileste, hogy a kocsi mellé lépek, és
kéthegyű fokosával fejtetőn ütött.
De aránytalan válaszban lett része, mert
én evvel a kezemmel rábunkóztam úgy,
hogy hintajából földre hömpölyült, hanyatt.
Aztán a többit öltem meg. — Ha ennek az
utasnak köze volna Láioshoz, óh!
Ki nyomorultabb akkor még, mint én vagyok?
Ki gyűlöltebb az égi istenek előtt?
Kit nem fogadhat sem polgár sem idegen
házába, még csak hozzá szólni sem szabad,
minden otthonból el kell űzni. S aki ezt
az átkot mérte rám, nem más volt, mint magam!
A halott ágyát meggyalázzák ölelő
karjaim, melyek megölték őt. Nem vagyok
gonosz? Nem mindenképpen szennyes? És ha el
kell innen futnom, nem szabad enyéimet
látnom s hazámba tennem lábamat, nehogy
anyám kedvese s apám gyilkosa legyek.
Nem jól ítél-e, aki szerint valamely
démon kegyetlen műve lehet rajtam ez?
Ne lássam, óh, ne lássam, égi istenek
szent Magassága! e napot, múljak ki a
mulandók világából, mintsem ily sötét
sors szégyenterhét kelljen vinnem vállamon!
Kar
Szorong a lélek bennünk is: de bízz, uram,
s míg majd a szemtanútól többet tudsz, remélj!
Oedipus
Ugyis már egy reményem maradt meg csupán:
még ezt az embert, ezt a pásztort várom én...
Iokasté
S mit kívánsz tőle, hogyha majd megérkezik?
Oedipus
Megmondom. Ha ő minden pontban ugyanúgy
beszél, ahogy te, elkerültem rémemet.
Iokasté
S mily pontot leltél szavaimban feltünőt?
Oedipus
Utonállók, így mondtad, ölték volna meg
szerinte Láios királyt. Ha most is így
beszél, többesben, nem én voltam gyilkosa.
Hiszen egy embert többnek nézni nem lehet.
De ha magányos vándorról fog szólni csak,
nyilvánvaló, hogy minden szava rám zuhan.
Iokasté
De értsd meg hát, határozottan így beszélt,
s nem lehet, hogy meghazudtolja most magát,
hisz hallotta az egész város, nemcsak én.
De ha első szavától el is térne tán,
mégsem derülhet pontosan ki Láios
sorsa, hogy jóslat-tölte volt: hisz Loxias
úgy jósolt, hogy az én fiam öli meg őt
és ez szegény ugyan nem fogja már soha
megölni őt, mert maga előbb elveszett.
Azért bizony se erre, se amarra nem
tekintenék én többé jóslatok miatt.
Oedipus
És igazad van. Mégis küldj ki valakit
elhozni azt a pásztort. Ne mulaszd el ezt.
Iokasté
Küldök azonnal. Menjünk palotánkba most.
Hisz mindent csak kedvedre s kedvedért teszek.
(Oedipus és Iokasté a palotába megy.)
Kar
Óh, vajha sorsom
lehetne drága
köntösül viselni szavaim
s tetteim tisztaságát, mint a Törvény
szabja, mely
égi terek
mélyén fogant meg, és csupán Olympos
volt atyja, nem emberi
természetből született
meghalni, feledés soha nem
fekteti sírba őt.
Nagy erő van
benne, nem ismer
vénülést.
A gőg a zsarnok
ágya. A gőg, ha
felfuvódva dőrén eltelik
a sokkal, ami se helyes, se hasznos,
fölhatol a
legmagasabb
csúcsra, hogy szurdék kényszerekbe hulljon,
hol semmi kapaszkodó
láb nem segít. De a szent
alázat harcát városomért
védje az égi Kard!
Csak az istent
hívom ügyünkben
harcosúl!
Azt, aki gőgben él,
gőggel járatja kezét és szavát,
nem fél a Jog istenétől,
az eget sem tiszteli,
kerítse kezébe a Végzet,
baljós kéjek ostora
ha igazság nékül használja hasznát,
tilos utakra tántorul
s bántani bátorul a Bánthatatlant.
Ki hiheti,
hogy a bosszu nyilai
elkerüljék így a lelkét?
Hogyha íly gaz
büszkén élhet s boldogan,
mit ér ez a kórus?
Nem megyek én soha
tisztelni már a föld szent köldökét,
sem a bölcs phókisi jósdát,
sem a dús Olympiát,
ha mindez a kúsza jóslat
rendbe nem világosul.
Mindenható! ha igazán megillet
ez a név — nézz felénk, Zeus,
ne hagyjon így haláltalan hatalmad:
már sorvad a
jósigékben jó hitünk,
ami szent volt Láiosnak.
Nagy Apolló
dicsősége elborul:
már semmi se lesz szent.
(A palotából kijön Iokasté szolgák kíséretében, akik áldozati szereket hoznak)
Iokasté
Nagyjai országomnak! azt gondoltam, e
koszorukkal és tömjénfüstölőkkel az
istenek áldó oltárához járulok.
Dagadva veti-hányja Oedipus szivét
ezer aggálya; s a jövőt nem méri bölcs
ember nyugodt eszével a multak szerint:
sőt minden szó megejti, ha rémet beszél.
S mivel az én tanácsom rajta nem segít,
Phoebus, ki itt közel vagy, óh, Farkaskirály,
hozzád jövök új áldozattal esdeni,
hogy hozz minden bajunkra szent föloldozást!
Mert reszketünk mindnyájan, látva, hogy hajónk
kormányosát mily bús zavartság fogta el.
(Az utolsó szavak közben balról belép egy hírnök)
Hírnök
Megtudhatnám-e, idegenek, tőletek,
Oedipus király palotája merre van?
Vagy mondjátok meg inkább, hol van ő maga?
Kar
Ez itt a háza, jövevény, s ő benne most;
gyermekeinek anyja e királyi nő.
Hírnök
Legyen hát boldog, s éljen mindig boldogok
között, ha teljes-jogszerinti hitvese.
Iokasté
Te is légy boldog, idegen! Szives szavad
érdemli a viszonzást. Szólj hát, mit kívánsz,
miért jössz? Vagy milyen hírt hoztál minekünk?
Hírnök
Jó hírt házadnak és férjednek, asszonyom.
Iokasté
Mi az a jó hír? És kitől a megbizás?
Hírnök
Korinthosból. S szavaimon te jóllehet
örülni is fogsz: hogyne? — de búsulni is.
Iokasté
Halljam hát: hogy tehetnek ily kettős hatást?
Hírnök
Királlyá fogják választani Oedipust
a földszoros lakói is: ez ott a hír.
Iokasté
Hogyan? Már nincs kormányon öreg Polybos?
Hírnök
Nem: mivel már a halál tartja sírban őt.
Iokasté
Mit szólsz? Oedipus apja meghalt? Igaz ez?
Hírnök
Ha nem mondok igazat, haljak meg magam.
Iokasté
(Egy szolgálóhoz)
Te lány, szaladj, ahogy csak tudsz, vidd hírül a
királynak ezt! Óh, istenek jóslatai,
hol vagytok? Ez az ember volt, kit Oedipus
került, hogy meg ne ölje: és most lám, szegényt
megölte, nem ám Oedipus, hanem a sors!
(Oedipus kijön a palotából)
Oedipus
Drága Iokastém; édes asszonyom, miért
hivattál ki a palotából engemet?
Iokasté
Hallgasd meg ezt az embert, s lásd magad, mi lett
az istenek szentséges jóslataiból?
Oedipus
Ki ez az ember, s mit tud nékem mondani?
Iokasté
Korinthosból jött, avval a hírrel, hogy agg
atyád, Polybos, meghalt, és többé nem él.
Oedipus
Mit mondasz, hírnök? Hadd hallom magadtól ezt.
Hírnök
Ha már erről kell legelőször szólanom:
tudd meg, hogy ő valóban elhalálozott.
Oedipus
Beteg volt? Vagy valaki cselt vetett neki?
Hírnök
Elaggott testet kis betegség is ledönt.
Oedipus
Úgy látszik hát, betegség ölte meg szegényt?
Hírnök
És az, hogy hosszú éveket mért élete.
Oedipus
Aj, haj! mit ér hát, asszony, megkérdezni még
a jós Pythó oltárát, és a madarak
légben rikoló hangját? Hisz szerintük én
lennék apám gyilkosa; pedig ő a föld
alatt pihen, már, íme! én meg itt vagyok,
s kardhoz se nyúltam — hacsak az nem ölte meg,
hogy reám vágyott: s így lettem halála én.
Ő sírban már, s magával vitte e bolond
semmirevaló jóslatoknak hitelét.
Iokasté
Nem mondtam én meg régen és előre ezt?
Oedipus
Mondtad; de engem megzavart a félelem.
Iokasté
Ne adj hát semmit ilyenekre ezután.
Oedipus
S anyám ágyától ne borzadjak? Lehet, ez?
Iokasté
Mit borzadozzon, féljen, aki puszta sors
rabja s előre semmit sem lát biztosan?
Legjobb vaktában élni csak, ahogy ki tud.
Te sem remegj, hogy anyád szeretője légy.
Álmaiban már sok ember szeretkezett
saját anyjával. Aki ilyet nem nagyon
vesz szívre: csak az tűri könnyen életét.
Oedipus
Mindezeket jól mondtad volna, ha anyám
sem élne már! De ő még él, s a rettegés
nem hagyhat el, akármily szépen is beszélj.
Iokasté
Apád halála mégis nagy megkönnyebbülés.
Oedipus
Igaz: de még súlyos rém anyám élete.
Hírnök
Mily anya az, hogy tőle így remegsz király?
Oedipus
Merópé, öreg! akivel Polybos élt.
Hírnök
S mi benne az, mi ilyen rettegésbe ejt?
Oedipus
Egy rém-jóslat az istentől, óh, jövevény!
Hírnök
Elmondhatod? Vagy másnak tudni nem szabad?
Oedipus
Sőt inkább. Azt jósolta egyszer Loxias,
hogy anyámmal kell majd szeretkeznem, és
apám vérét saját kezemmel ontanom.
Ezért is hagytam magam mögött messzire
Korinthost: és szerencsém volt ez — óh, pedig
nincs édesebb, mint a szülők tekintete.
Hírnök
És ettől félve vagy hazátlan máig is?
Oedipus
Nem akarok apámnak lenni gyilkosa.
Hírnök
Hát mért ne oldjalak föl én e rettegés
alól, hisz jó szándékkal jöttem, óh, király?
Oedipus
Méltómód hozzád hálás is lennék ezért.
Hírnök
Hisz avval is jöttem főképp, hogy, ha majd
hazajössz, csöppen tőled nékem valami.
Oedipus
Sohsem megyek én szüleimmel együvé!
Hírnök
Látszik, hogy nem tudod, mit cselekszel, fiam.
Oedipus
Hogy érted ezt, öreg? Az istenekre! szólj.
Hírnök
Ha csak ez gátol abban, hogy még hazatérj —
Oedipus
Félek, hogy ott utolér Phoebus igaza.
Hírnök
S hogy átok szennye ég rád szüleid miatt?
Oedipus
Attól, öreg, örökké attól rettegek.
Hírnök
Tudod-e hát, hogy minden ok nélkül remegsz?
Oedipus
Hogy, ok nélkül? Hisz csak szülők a szüleim!
Hírnök
De Polyboshoz nincsen vér szerint közöd.
Oedipus
Mit szólsz? Nem vagyok édes fia hát neki?
Hírnök
Csak éppen úgy, nem jobban, mint akár nekem.
Oedipus
Apám nem jobban apám, mint aki nem az?
Hírnök
Polybos sem volt apád, én se vagyok az.
Oedipus
Miért hívott hát fiának akkor engemet?
Hírnök
Mert, tudd meg, ajándékba kezemből kapott.
Oedipus
S ha mástól kapott, miért szeretett annyira?
Hírnök
Mivel magának sohasem volt gyermeke.
Oedipus
S te úgy vettél, vagy találtál, hogy neki adj?
Hírnök
Kithaerón erdős völgyei közt leltelek.
Oedipus
S mi célból jársz te ilyen vad vidékeken?