Šrift:Väiksem АаSuurem Aa
9
A szép asszony drága,
Száz forint az ára,
Ijujuh s ejujuh!
Száz forint az ára.
De a legény olcsó,
Három marék ocsú,
Ijujuh s ejujuh!
Három marék ocsú.
A’ se’ búza ocsú,
Hanem csak zab ocsú,
Ijujuh s ejujuh!
Hanem csak zab ocsú.
10
Az ikrényi csárda ki van festve,
Oda jár a czimbalmos a
Czimbalmával czimbalmozni
Minden estve.
Korcsmárosné azt hiszi,
Hogy a lányát elveszi
Egy valaki.
Az ikrényi csárda ki van festve.
Oda jár a czimbalmos a
Czimbalmával czimbalmozni
Minden estve.
Korcsmárosné ne higyje,
Hogy a lányát elvegye
Egy valaki.
11
Az ökör a földet
Nem magának szántja,
Az asszony a lyányát
Nem magának tartja.
Szépen felneveli,
Szárnyára ereszti,
Keservesen nézi,
Hogy más üti veri.
Mit ér a hat ökör
Hangos istállóban,
Ha szerelem nincsen
Tornyos nyoszolyában!
12
Beh szép állat a kis őz,
A kis őz a gyorsfutásban,
De még szebb a magyar lány,
Magyar lány a magyar tánczban
Ha derékon fogja párja,
Mint a szellő csak ugy járja.
Huzd rá czigány! tüz legyen,
Láng legyen a muzsikádban!
Mig a rózsám forgatom,
Forgatom a magyar tánczban!
Három a táncz virradásig,
Huzd rá czigány mindhalálig!
13
Búra termett idő, ködnevelő szellő!
Gondolok egy órát, lesz – ezer esztendő.
Akár merre járok, nem látok egyebet,
Csak a fejem fölött egy sötét felleget.
Gyula városának csak hirét hallottam,
De nem hittem volna, hogy földjét tapossam;
Gyulai tömlöczbe van egy árva legény,
Kilencz esztendeje mióta rab szegény.
14
Búsulok is, nem is igen,
Mert a falum mind idegen.
Egész világ ellenségem,
Csak az Isten reménységem.
Felsütött a napsugára,
Mindennek világosságra;
Mindennek világosságra,
Csak nekem homályosságra.
15
Búval terített asztal,
Bánattal teli pohara,
Én azt éjjel, nappal iszom,
Soha ki nem fogyaszthatom;
Odaadnám valakinek,
A bánat nem kell senkinek.
A bánatot felosztották,
Nekem legbővebben szabták.
Bánat, bánat, teljes bánat,
Ne rakj szivemre kővárat.
Ha raksz is, csak tolluból rakj,
Kit a szél is könnyen fújhat.
16
Buzát vittem a malomba,
Azt gondoltam kukoricza,
Kukoricza, édes málé,
Nincs szebb élet, mint a lányé.
Mert a leány mint a páva
Ugy fekszik a vetett ágyba,
De a legény mint a kutya
Ugy leskődik az ablakba.
Nézi, ki ül a kuczkóba,
Szürke szokmány a nyakába,
Hányja veti haragjába,
Hogy nem mehet be a házba.
17
Csikból hoztam feleséget,
De nem hoztam nyereséget.
Hej, feleség, feleség,
De nincs benned nyereség!
Oh te vasfogu vén bába,
Ki szeretne valójába?
Mikor te előttem jársz
A hideg mindenkor ráz.
Szegfű, rózsa, majorán-szál –
Az illatja szivemig száll;
Jaj, hogy nem szakadhatott,
Jaj, istenem, meghalok!
18
Donaparti fecske,
Bácskai menyecske,
Micsoda szél hozott ide?
Ez idegen földre?
Nem gyüttem én gyalog,
Dona vize hozott,
Az én kedves kis angyalom
Szöme csalogatott.
19
Édes anyám, édes anyám csak az az én kérésem:
Selyem szoknyát, selyem szoknyát varrasson kend énnékem!
Varrass, lányom, téged illet, nem engem,
Ez a legény téged szeret, nem engem.
Szeretnék én, szeretnék én rámás csizmát viselni,
Ha a kovács, ha a kovács szépen tudná vasalni.
Vasald, kovács, három pengő nem drága,
Majd beiszszuk vasárnap a Hajdába’.
20
Édes anyám is volt nékem,
Keservesen nevelt engem,
Éjszaka font, nappal varott,
Jaj, beh keservesen tartott!
Erdők, mezők, vad ligetek,
Beh sokat jártam bennetek!
Beh sok napot, éjszakával,
Töltöttem a bujdosással!
Bujdosik az árva madár,
Minden erdőszélen leszáll;
Hát az olyan árva mint én,
Hogyne bujdokolna – szegény!
Amint mentem haza felé,
Kinyilt az ég három felé,
Ragyogtak rám a csillagok,
Mert tudták, hogy árva vagyok.
21
Elátkozom ezt a czudar világot,
Éltem örömvirágára mért hágott,
Alig virult, már is elhullt levele,
Az én szivem búbánattal van tele.
Búsan síró csalogány lett örömem,
Gyászruhát adott nékem a szerelem,
Gyászruhában fájó szivvel könyezek,
A jó isten látja csak, mit szenvedek.
22
Elmentem én a szőlőbe,
Ráhágtam a venyigére;
Venyigéről venyigére, –
Fáj a szivem a szőkére.
Elmentem én a tanyára,
Ráhágtam a tökindára;
Tökindáról tökindára,
Fáj a szivem a barnára.
Onnan mentem a csárdába,
Barna babám látására;
S mig a barnát ölelgettem,
A szőkét elfelejtettem.
23
Első házam vala
Rengő bölcsöm fája,
A második lészen
Koporsóm deszkája.
Mi haszna a házat
Hogy én épitettem,
Más költözik belé
Ma holnap helyettem.
24
Én Istenem, tégy jót velem:
Vedd el a bánatot tőlem.
Oly nagy bánat a szivemen,
Kétrét hajlik az egeken.
Szovátai sósvíz tudja:
Sokat jártam átal rajta.
Bárcsak soh’ se jártam volna,
Akkor a bánat nem nyomna.
25
Érik a som, piroslik,
Sötét felleg eloszlik,
Hej rikatom-rakatom!
Mulik az én bánatom.
Az őszszel vagy a télen,
Isten ucscse megérem,
Hej rikatom-rakatom!
Meglesz a lakadalom.
Se árok, se barázda,
Menyecske jön a házba.
Hej rikatom-rakatom!
Az árát de megadom!
Se barázda, se árok,
Akármit is csinálok,
Hej rikatom-rakatom!
Nyelve nem lesz lakaton.
26
Este felé jár az idő,
Szállást kérnék, de nincs kitől,
Apám, anyám mind elhaltak,
Testvéreim megtagadtak.
Erdők, mezők, vad ligetek,
Hadd bujdossam tibennetek,
Hadd bujdossam a vadakkal,
Sirjak a kis madarakkal.
27
Este későn föltekintek az égre,
Nincsen csillag, mind lehullott a földre.
Világosnál raktuk le fegyverünket,
A Görgei ott adott el bennünket.
Kossuth Lajos befogatta négy lovát,
Fölültette feleségét, kocsisát,
Kinyitotta üveghintó ablakát,
Ugy mondott a magyaroknak jójszakát!
28
Este van a leánynak,
Nem kell senki fiának,
Maradjon az anyjának,
Abrakos tarisznyának.
Vesztél volna anyádba,
Mért járattál hiába,
Sok esőbe, sok sárba,
Sok sötét éjszakába!
29
Ez a kazal be széles,
Szélyel vágta a ménes;
Czo fel édes deresem!
Még az éjjel a rózsám felkeresem.
Ez a kis lány szomorú.
Nem kell neki koszorú,
Baba-dunna kell néki,
Eszemadta! a babája vesz néki.
Ez a kis lány szomorú,
A deresre ráborúl,
Kettőt vág rá a hajdu,
Eszem azt a piczi száját, eljajdul.
30
Falu végén egy kis ház,
Barna kis lány mit csinálsz?
Hej! csinositom magamat,
Várom a galambomat.
Falu végén keskeny gát,
Barna kis lány ugord át,
Hej! de te szőke ne próbáld,
Elszakad a topánkád.
31
Faluvégen sütnek, főznek,
Lakodalomra készülnek.
Babám gyúrja a tésztáját,
Csókolnám meg a szép száját.
Olyan a babámnak teste,
Mint a holdvilágos este.
Hogyha térdig sárba járnék,
Mégis reá kaccsintanék.
32
Fene ember a hevesi viczispán,
Elfogatja szegény legényt az utczán.
Aztat kérdi: «Hol jártál te gazember?»
«Kedvesemnél voltam biz’ én ez-egyszer.
Kérem azért fő viczispán uramat,
Engedje el most ez egyszer hibámat, –
Megszolgálom ám én azt még valaha,
Jár az úr is ilyen későn éjtszaka.»
33
Hadnagy uram jó napot!
Már én megint rab vagyok;
Ha rab vagyok, se’ bánom,
Ugy sincs engem ki szánjon.
Kérem hadnagy uramat,
Ne tegyen rám nagy vasat;
Ha rám teszi a vasat:
Gyenge szivem meghasad.
34
Három kéve fekete nád,
Tagadd meg értem az anyád,
Olyan igaz leszek hozzád,
Mint tulajdon édes anyád.
Kicsiny a lány, nagy a gondja,
Az anyjának még sem mondja;
Ha nem mondja az anyjának,
Megmondja a babájának.
Eszemadta kis leánya,
Jaj de piros az orczája;
Azért piros az orczája,
Barna legény a babája.
35
Ha visszanéz a bús magyar
Hajdankora tükrébe,
Egyet sóhajt s keservvel telt
Köny szökik a szemébe;
Haj, emlékén a gyász multnak
Keservtől sokszor hulltak
Könyek egy-egy bús nótára,
Torzonborz bajuszára.
36
Hej, édes magyarom, magyarom,
Ne buslakodj’ olyan nagyon,
Feljön még a te világod,
Dicsőséged még meglátod.
Hej, de nem elég, nem elég
Kiabálni csak: segítség!
Légy munkás, okos, állandó.
Csak ugy lehetsz maradandó.
Hej, mert mit sem árt, mit sem árt,
Hogy szenvedtél sok bajt, bút, kárt,
Edzéssel lesz aczél vasbúl,
Magyar maga kárán tanúl.
Hej, de sok is volt már a kár,
Miből okulhattál immár;
Sujtsd le, ki rád törni akar,
Légy mind végig igaz magyar.
37
Hej gyön- gyön- gyön- gyön- gyön-
Gyöngyömnek az ára!
Kéret engem a molnár,
Nem megyek hozzája.
Édes anyám, a molnár
Valamennyi csapodár,
Nem megyek hozzája,
Rongyos a csizmája.
Hej gyön- gyön- gyön- gyön- gyön-
Gyöngyömnek az ára!
Kéret engem bádogos,
Nem megyek hozzája.
Édes anyám, bádogos
Valamennyi mind rongyos,
Nem megyek hozzája,
Rongyos a csizmája.
Hej gyön- gyön- gyön- gyön- gyön-
Gyöngyömnek az ára!
Kéret engem a boltos,
Nem megyek hozzája.
Édes anyám, a boltos
Valamennyi mind adós,
Nem megyek hozzája,
Rongyos a csizmája.
Hej gyön- gyön- gyön- gyön- gyön-
Gyöngyömnek az ára!
Kéret engem a szabó,
Nem megyek hozzája.
Édes anyám, a szabó,
Valamennyi szurkáló,
Nem megyek hozzája,
Rongyos a csizmája.
Hej gyön- gyön- gyön- gyön- gyön-
Gyöngyömnek az ára!
Kéret engem a suszter,
Nem megyek hozzája.
Édes anyám, a suszter
Valamennyi mind korhely,
Nem megyek hozzája,
Rongyos a csizmája.
Hej gyön- gyön- gyön- gyön- gyön-
Gyöngyömnek az ára!
Kéret engem a diák,
Elmegyek hozzája.
Édes anyám, a diák
Valamennyi gyöngyvirág,
Elmegyek hozzá a,
Csókra áll a szája.
38
Hideg szél fuj Mátra felől
A lelkem is fázik belől,
Hol vegyek én melegítőt,
Őszi éjjel felhevitőt?
Csaplárosné, virágszálom!
Ne hagyj soká kivül állnom,
Egy jó ital borod van-e,
Szőke lányod ébren van-e?
Szőke lányod kökény szeme,
Olyan mint az isten ege,
S ha mosolyog piros szája,
Nyiló hajnal az orczája.
Álom ide, álom oda,
Rám nézz hugom, nem amoda;
Töltsed teli a kupámat,
Csókban vehetsz érte vámot.
39
Hires város az Alföldön Kecskemét,
A ki legény, onnan hozzon menyecskét;
Ne csak imigy-amugy szeresse,
Tenyeréből édes mézzel etesse.
Legnagyobb ház a faluban a papé,
Azután jön Török biró uramé;
Kérdezzék meg levett kalappal:
Cserélne-e tisztelendő urammal?
Azt kérdezé tőlem az édes anyám:
Szeretem-e az uramat igazán?
Ha első nap meg nem szöktem mellőle,
Már azután hive leszek örökre.
40
Hova lábad teszed,
Bánat-virág keljen,
Te fejér ágyadban
Kigyófi heverjen.
Kit leginkább szeretsz,
Örökre veszeszd el,
Te búbánatodat
Ne értse meg ember!
41
Kakas a szemeten
Annyit nem kapar,
Hányszor az én rózsám
Engem betakar.
Pedig éjjel-nappal
Mind egyre kapar,
Annyit nem kapar,
Hányszor betakar.
Bakter a toronyba
Annyit nem kiált,
Hányszor az én rózsám
Csókkal megkinált…
Pedig éjjel-nappal
Mind egyre kiált,
Annyit nem kiált,
Hányszor megkinált.
A malom kereke
Annyit nem fordul,
Hányszor az én rózsám
Engem megcsókol…
Pedig éjjel-nappal
Mind egyre fordul,
Annyit nem fordul,
Hányszor megcsókol.
42
Kalapom szememre vágom,
Mellette hervad virágom,
Sirva nézem.
Igy mulik el ifjuságom,
Ma-holnap oda világom,
Oh be érzem!
Fogd meg, pajtás, a vasvesszőt,
Verd meg véle a temetőt,
Mert nem kedvez semmi szépnek,
Semmi épnek.
Ah ne bántsd, pajtás, azokat
A mohosult sirhantokat
Vasvesszővel.
Keress inkább az ut mellett
Kettőnknek egy nyugvóhelyet
S majd idővel
Tüzz mellé egy száraz ágat,
Hadd példázza e világot,
Melyet ketten kinevettünk,
Föl sem vettünk!
43
Kedves rózsám ablakába’,
Sej, haj, kedves rózsám ablakába’
Kinyílt a rózsa magába,
Sej, haj, magába.
Kétfelé hajlott az ága,
Sej, haj, kétfelé hajlott az ága,
Bort iszok az árnyékába’,
Sej, haj, ha lehet!
44
Kertem alatt a Berettyó folydogál –
Hársfák alatt szőke kis lány sirdogál.
Állj meg, szép viz, állj meg, rózsám fut tőled,
Hószin nyakát hadd mossa meg belőled.
Megállj, kis lány, csónakom eloldoztad,
A partról a zaj közé taszítottad;
Meglakolsz még, lányka, ezért, megállj csak,
Megcsókollak százszor, ha megtalállak.
– Hej, jó legény, eloldom én másszor is,
Ha megcsókolsz, visszaadom százszor is;
Ugy is tied a szivem, mig csak élek,
Csókodtól én, barna legény, nem félek.
45
Két fa között kisütött a holdvilág –
Ej istenöm, de nehéz az árvaság!
Én is azér’ választottam szeretőt.
Mer’ möguntam a magányos életöt.
Te kis lejány, mögböcsüld az anyádat,
Tisztán tartsad udvarbóli szobádat,
Csináltossál aranylábu nyoszolát,
Kibe babád belevághassa magát.
46
Kétkerekü kordén járok,
Mégis szeretnek a lányok,
Ragyogó csillagom!
Akár mint jár a kereke,
Csak a rúdja vigye helyre,
Ragyogó csillagom!
Elveszett a kis kert-lakat,
Jaj! de vén szeretőm akadt,
Ragyogó csillagom!
Váltig várom az ördögöt,
Hogy elvigye a vén dögöt,
Ragyogó csillagom!
Elveszett a konyha-lakat,
Jaj! de szép szeretőm akadt:
Ragyogó csillagom!
Jobb szeretném száz aranynál,
Ha az Isten nekem adná,
Ragyogó csillagom!
47
Kiszáradt a diófa,
Csillárum haj,
Nem játszódunk alatta,
Csillárum haj,
Majd kiujul tavaszra,
Játszódhatunk alatta,
Csillárum, csillárum,
Csillárum haj!
Az ajtóig meg vissza,
Csillárum haj,
A gyürümet add vissza,
Csillárum haj,
Mert ha vissza nem adod,
Megcsipem az ajakod,
Csillárum,
Csillárum haj! –
48
Könnyebb a kősziklát
Lágy iszappá tenni,
Mint két egyes szivnek
Egymástól elválni.
Mikor két egyes sziv
Egymástól megválik,
Még az édes méz is
Keserüvé válik!
49
Könnyü a németnek,
A kutya németnek
Adót egzekválni;
Nehéz a magyarnak,
A szegény magyarnak
Kossuth Lajost várni!
50
Körül csillagos az ég,
Majd eszedbe jutok még!
De már akkor késő lesz,
De már akkor késő lesz,
Mert a szivem másé lesz.
Sürü erdőt bejártam,
Csillaghullást is láttam,
Lehullott a csillagom,
Lehullott a csillagom,
Elhagyott a galambom.
Beh sok földet bejártam,
Sok szép asszonyt találtam,
De még ilyet egyet se,
De még ilyet egyet se,
Mint ez a kis menyecske!
51
Mariskám, Mariskám, eszem a szemedet,
Ne nézz rám, ne nézz rám, mert megölsz engemet.
Már a szívem nyugodalma oda vagyon,
Mert utánad fáj a szivem igen nagyon.
Éjféltájban, éjjel, a szép holdvilágnál
Egyéb gondom nincsen te náladnál,
Sem éjjelem, sem nappalom te miattad,
Mert hallom, hogy hamis szived másnak adtad.
Kora reggel, délben, meg a késő estve,
Szivemben egyedül csak te vagy lefestve;
Ámbár te vagy nyugodalmam elrablója:
Áldjon meg a mindeneknek alkotója!
52
Megmondtam én bús gerlicze,
Ne rakj fészket az útszélre!
Mert az úton sokan járnak,
A fészkedből kihajhásznak!
Rakjál fészket az erdőbe,
Ennek is a közepébe.
Egy czitrusfa tetejébe.
A czitrusfa teteje,
Behajlott a tengerbe,
Az én rózsám szerelme
Rászállott a szivemre.
53
Mi füstölög ott a síkon, távolba’?
Talán biz az édes apám kunyhója.
Messze jártam, másutt is volt jó dolgom,
Hej! de szivem csak azt mondja: jobb otthon.
Késő ősszel jár a fecske messzire,
De tavaszra mégis megjő fészkire;
Bár sokat jár hegyen völgyön és sikon,
Hej! de mégis azt csevegi: jobb otthon.
54
Nagy árnyéka van a diófának,
Csalfa szine van a szép lánynak.
A szép leány aranyos pillangó,
Sohase volt, nem is lesz állandó.
Már ezután nem szeretek szépet,
Keserüség ilyennel az élet.
A csunyát meg nem tudom szeretni
Jaj istenem, hova is kell lenni?
55
Ne higyj magyar a németnek
Akármivel hitegetnek;
Mert ha ád is nagy levelet
Mint a kerek köpönyeged
S pecsétet üt olyat rája
Mint a holdnak karimája:
Nincsen abban semmi virtus –
Verje meg a Jézus Krisztus!
56
Nekem olyan asszony kell,
Ha beteg is, keljen fel,
Készitsen jó vacsorát,
Ugy várja, várja,
Ugy várja, várja,
Ugy várja, haza az urát.
Nekem olyan legény kell,
A ki engem megölel.
Félre csapja bajuszát,
Ugy várja, várja,
Ugy várja, várja,
Ugy várja, várja galambját.
57
Ne menj rózsám a tarlóra,
Gyönge vagy még a sarlóra;
Ha elvágod kis kezedet,
Ki süt nekem lágy kenyeret?
Ülj a térdem kalácsára,
Ne hallgass mendemondára,
Átölellek két kezemmel,
Hadd nézzen más irigy szemmel.
Én ültettem a rózsafát,
Más szedi le a rózsáját;
Én szerettem meg a szép lányt,
Más éli vele világát.
58
Nem ettem én ma egyebet,
Csak egy köcsög aludttejet.
Azt is csak ugy kalán nélkül, –
Megélek én a lán nélkül.
Házam előtt jár a posta,
Levelemet mégse hozza.
Másnak viszi az ujságot,
Nékem a szomoruságot.
Édes anyám édes teje,
De keserü más kenyere!
Ki nem hiszi, kóstolja meg,
A jó Isten ugy áldja meg.
59
Pántlikás kalapom,
Fujdogálja a szél;
Köszönöm galambom,
Hogy eddig szerettél.
Mig engem szerettél,
Piros czipőt viseltél,
De mióta nem szeretsz,
Feketét sem viselhetsz.
60
Pipi a kendője,
Barna szeretője.
‚Uczczu édes rózsám,
De illenél hozzám,
Ha az enyém volnál!‘
«Nem vagyok a kendé,
Mert kend nyalka legény;
Ha kendet megfogják,
Katonának adják,
Szivem szomoritják.»
61
Rongyos a házam teteje,
Gólya rászállni nem merne;
A nagy adó sulya alatt
A gerendám majd rám szakad.
Egzekválni gyün a biró,
Nem nézi, hogy hány a siró;
Elviszi minden ruhánkat,
Utolsó véka buzánkat.
A szegénynek igy van sorsa,
Nincs, ki könnyebbitsen rajta;
Bölcsőn kezdi szenvedésit,
Csak a sirnál éri végit!
62
Rózsabokorba’ jöttem a világra,
Nem dajkált az édesanyám hiába,
Járt utánam három falu legénye –
Én meg csak ugy csalogattam,
Hitegettem, válogattam belőle.
Hej! ha végig sétálok az udvaron,
Nincs a ki meg ne állana a soron,
Azt susogja fiatalja, öregje:
Jaj de csinos, de takaros
Ez a piczi, barna, piros menyecske.
Már én többet nem hiszek a legénynek,
Két színe van mint a nyárfalevélnek;
Látom rózsám, másfelé visz az utad,
Eredj erre vagy amarra –
Akármerre, ha már nálam meguntad.
63
Serkenj föl, szent István!
Mosolyog a hajnal,
Aranyszál-tollakkal
Röpdös mint az angyal.
Szent István viseli
Bárány két orczáját,
E nemes ház fölött
Tartja vitorláját.
Vigadozó füszál
Szépen felöltözik,
Liliom rózsával
Mán megtörülközik.
Kivánom szivessen
Hogy isten éltessen,
Sok jóval, áldással
Megszerencséltessen!
64
Sikolt, rikolt a sarkantyu,
Csókot kér a barna fattyu,
Adjon neki ifjuasszony!
Ne kivánja olyan nagyon.
Erre, erre, most ment erre,
Haragszik rám, nem néz erre,
Ha haragszik, mért jár erre?
Mért jár az én ellenemre?
65
Simonyiba’ van egy malom,
Bánatot őrölnek azon;
Nekem is van búbánatom –
Oda viszem, lejáratom.
Odvas fába’ terem a szú;
Vén leányhoz illik a bú;
De én ugyan nem busulok,
Mint a tücsök, szökök, rugok.
Azt az Isten megátkozta.
Ki a bút módiba hozta;
Nekem istenadta búja
Nem kell, akárki módija.
66
Tarján végen jön a posta,
Jaj de szépen szól a sípja,
Az a kis lány ha meglátja,
Harmadnapos hideg rázza.
Tarján végen jön a posta,
Jaj de szépen szól a sípja,
Másnak hozza az ujságot,
Nékem a szomorúságot.
67
Tisza partján mandulafa virágzik,
Mandulája a Tiszában elázik.
Kiszedem a manduláját, szárasztom,
Szeress babám mást helyettem, nem bánom.
Addig megyek a csillagos ég alatt,
Míg megnyugszom a babám karja alatt.
Gyere lelkem, csókoljam meg a szádat,
Hogy a hideg ne vegye meg a lábad.
68
Tizet ütött már az óra,
Isten segíts minden jóra;
De nincs írva homlokodra,
Mire virradsz fel holnapra.
Tizenegy az óra nálunk,
Éjfélt többet nem kiáltunk,
Azért a városba járunk,
És ha rosz embert találunk,
Vele törvényesen bánunk.
Éjfél után óra három,
A várost többet nem járom,
Szemem álomra lezárom,
Ha nem alszom, az én károm:
Éjfél után óra három.
69
Túl a Tiszán, Földeákon,
Alma terem a fűzfákon,
Minden ágon kettő három –
Van szeretőm tizenhárom:
Ha tíz elhágy, marad három,
Megérem vele a nyáron.
Túl a Tiszán, Kenderesen,
Alma terem a kenderen,
Minden szálon kettő három –
Van szeretőm tizenhárom;
Ha tíz elhágy, marad három,
Megérem vele a nyáron.
70
Ugy meg vagyok határozva,
Mint a csikó kantározva;
Szabadságom el van zárva,
Mint kis madár kaliczkába.
Ha kimegyek az utczára,
Nézek a rózsám házára!
Látom fedeles kapuját,
Kétfelé nyiló ajtóját.
71
Verd meg Isten ezt a czudar világot!
Rosszabb életöm van mint a kutyának;
Mert a kutya bebujik a szénába, szolmába,
De én csakugy csavargok a világba.
Verd meg Isten ezt a czudar világot!
Rosszabb életem van mint a cziczának,
Mert a czicza megfogja az egeret, verebet,
De én rá se tehetem a kezemet.
72
Vezekényben meg Átányban
Jó természet van a lányban,
Maga mondja a legénynek:
Ajtót is nyitok én kendnek.
Vörös sapka, selyem sujtás,
Jerünk a lányokhoz, pajtás!
Este, este, még sincs este,
Maga hitt meg a menyecske.
Járok hozzá minden este,
Nem veti senki szememre.
Csirke csipog a nád alatt,
Megfogjuk a garád alatt!
73
Virágzik a kökényfa,
Apró virág van rajta,
Apró virág, apró lány,
Mégis jobb a nagyobb lány.
Virágzik az almafa,
Fejér virág van rajta,
Fejér virág, fejér lány,
Szebb annál a barna lány.
Virágzik a baraczkfa,
Vörös virág van rajta,
Mégis szebb a piros lány,
Piros kendő a nyakán.
74
Viszik a menyasszony selyem ágyát,
Csengős lovon viszik a ládáját.
A ládája tele, tele, tele,
De a szive vágyik vissza fele.
Zöld koszorut tesznek homlokára,
Arany gyűrüt huznak az ujjára,
Esküvőre indul, indul, indul,
De szeméből a könye kicsordul.
75
Zöld erdő szállásom,
Itt sincs maradásom;
Most lesz kis angyalom.
Tőled elválásom.
Csak azt szánom, bánom,
Sok éjjeli álmom;
Mint te rólad volt az,
Gyönyörü virágom.
Fényesen tündöklik
Este a holdvilág,
Majd meghalok érted
Egyedül gyöngyvirág.
Elment a szeretőm
Szeretőt keresni,
Adjon a jó isten
Jó szerencsét neki.
Jó szerencsét neki,
Jó szeretőt neki,
Kivel az örökös
Poklokat elnyeri.
76
Zsidó, zsidó, rongyos zsidó,
Van-e nálad pirositó?
Halvány a rózsám orczája,
Ráfér három forint ára.
A szentesi utcza végén
Megégett a deszka bódé.
Benne égett Mózsi zsidó,
Mindenféle pirositó.
VII. ÁGRÓL-ÁGRA
1
Ablakomba három bokor muskátli,
Beizentem a rózsámnak: jöjjön ki,
Én magam is beszólottam, nem jött ki, –
Megállj csalfa, megbánja ezt valaki!
2
A csombordi menyecskék
Olyanok mint a kecskék,
Ha egy repcsent meglátnak,
A házra is felhágnak.
3
A fának is jól esik,
Ha az ágát felnyesik.
Szomszéd asszony se bánja,
Ha férjhez mén a lánya!