3
Egyszer volt egy fiatal herczeg, tán alig 25 esztendős, magos sugár termete hasonló volt a beligeti fenyőkhez, homloka is bus volt mint a sötét fenyőé, mennydörgő hangja szikrásztatta fekette szemeit, öltözete, pánczélya fekete volt, mert a herczeg, kit az egész világ röviden Csabor urnak hivott, a nagy király válogatott vitézzei között szolgált, s fekete gunyáján kivül más czifrasága nem volt, csak egy aranycsillaga, mellyet a nímet táborba azért ajándékozott Csabor urnak a nagy király, mivel ez életét mentette meg. Nagy hire volt Csabor ur vitézségének, s jó szivének, a szegények iránt nagyon adakozó volt; s sokszor a nagy király dorgálta miért osztogatja olly kimillés nélkül vagyonát, de a papok nem dicsekedhettek a Csabor ur alamizsnájával, mert ezeknek soha semmit sem ajándékozott, misére pedig pénzt nem osztogatott, ezért neheztelt is rája az egész papság, kivált a főpap a nagy király udvarából, de mivel igen szerette Csabor urat a nagy király, ellene nyilván véteni még pap uram sem mert, alattomban mindazonáltal főzte a cserepet. Egy hideg öszszel haza érkezett a nagy király Csabor urral a táborból a király várába egy nagy viz partján, még le sem nyergelték a csődöreket, s már szólitá a nagy király Csabor urat – „Fiu, nyugodd ki az éjjel magadot, s hajnalba midőn pitymallik, siess bizodalmasabb embereiddel tul az alföldi havasokon az öreg Demeterhez Románba, a mint hallom olá uraiméknak barátságom nem fér fogaikra, mert már a törökkel czimborálnak – tudd meg fiu, hány hét ott a világ, s intsed az öreg rokát vigyázna farkára, mert az érseki palást helyett aligha istrángot nem küldök neki“ – Csabor ur örömmel vette a nagy király parancsát, s bucsut vévén Margit asszonytól, barna csődörén repült a fövényes pusztákon ált az Olt mejékére, onnan egy hideg fagyban tört keresztül a havasokon s Jordán Boërnál a király hű emberénél, bészállott, itt hallá az öreg Demeternek álnokságát egész kiterjedésében, és azt is, hogy ez a nagy király főpapjától alattomba ingereltetik a csavara csinálására. Ezeket értvén, utnak eredett Csabor ur, s negyed napra Románba ért, szállást a püspöknél vön, s általa szinből szivesen fogadtatott, liba nyelvvel akará a vén kuvasz, Csabor urat ámíttani az idevaló dolgok felől, de bajos volt a nagy király emberét megcsalni. Csabor ur a püspök sok beszédére semmit sem felelt, s ezért azt hivé a püspök hogy Csabor urat elaltatá, de ez annál vigyázobb vala, s egykor észrevevé hogy minden éjjel számos nép gyült a nagy templomba; ő is azért egy éjszakán böeroson öltözve belopodzott oda, s irtozva hallá mint egyeznek a Csukolyok a püspökkel a nagy király ellen, s mint koholnak a török segedelmével pártolást s támadást, csöndesen halgatá mindezeket Csabor ur, s másnap eggyik szolgáját levéllel elküldé a nagy királyhoz, melyben az egész dolgot tisztán elárulta; de a szolgát meglesték a kémek, megtámadták, agyon verték, s a Csabor ur levelét tőle elvévén, azt a püspöknek adták – ki megtudván a levélből azt, hogy Csabor ur minden éjjel a templomba lopódzik, még azon éjjel, mikor a sokaság egybegyült, be záratá a nagy czerefa ajtókat, s boszus beszéddel eléadá a népnek, mint lenne közte áruló; erre mindenik halált kiáltott, s kész volt a szent keresztre megeskünni, hogy ők nem azok, ekkor a püspök egy széket tétetett az oltár garádicsára, leült, s rendre megeskette a jelenvalókat, csak egy barna bundás nem mozdult a szentelt viz edénnye mellől, s ennek szóla a püspök „hát te ki vagy; hogy nem járulsz felém?“ de a fekete bunda nem mozdult, most tudta a püspök a dolgot, s parancsolá: kötöznék meg a barnát, nyomult a sokaság tellyesíteni a parancsolatot, ekkor lehulla a barna bunda, s ott álla Csabor ur, mint a beligeti sötét fenyő zord homlokkal szikrázó szemekkel, jobbjába aranyozott nyelü réz füttykös volt, balja egy széles palloson nyugodott – rezzenve állott a sokaság, mint a vadász, ki midőn nyulat kergetne, hirtelen medvére bukkan – azonban nem sokára rohantak a prédára, s anyi mind az, Csabor ur minekutána mintegy 30at le vert volna, maga is halva czeppent le, vére magasra precskelt az oszlopra, s most is látszik a románi öreg templom bémenetelénél balra, eleget meszelik az olá papok, de még is csak nem fehéren marad. – Megtudá ezt a nagy király, főpapját elzárata, s iszonyu haddal jőve megboszulni a Csukolyokat, kik Csabor urat megölték, seregével férfi gunyában eljöve Margit asszony is, s addig sirt a véres oszlop alatt, mig egy mise után halva emelték fel a kőpadlásról.
Jegyzés: Mind a kitételek, mind a szófüzetek a menyibe lehetett az érthetőségért a beszélő pór Csangó előadásához hűn meghagyattak.
JEGYZETEK
(A kezdő számok mindig dalokra vitetnek.)
5, 6. dal egymásnak változata. Illy példát lelünk még a 17, 18; 22, 23; 34, 35; 80, 81; 142, 144; 150, 151; 308, 310; 313, 314; 375, 376. stb. dalokban.
15. dalban a harmad szak három végsora: Könyes bus szivemre stb. érthetlen.
16. dalban a viola olly virágnak mondatik, melly a szeretőket megismerteti –. A jobb kéznek beadása, ugyanott, bizonyossá tesz (kezeskedik) a hűségről.
21. dal átkot emleget. E fogalom gyakori népünknél, s rettenetes.
26. A nefelejcs népünknél is emlékvirág, vagy Kazinczy szerint: emlény.
32. A szerető koporsójára kiván borulni a megholt szeretőnek. Lásd a 326. dalt. Ez nagy tisztelet a halott iránt.
37. „Fekete gyászban jár szivem“ sor szerint talán van fehér gyász is; mert különben mért volna megkülönböztetve a gyász? Lásd a 148. dalt.
45. dal szerint a rozmarin bánatot jelentő virág. Lásd a 117. dalt.
53. szerint a rózsa, viola, lelkem, egyenlő rangu kifejzései a szeretőnek. A galamb, angyal, csillag, babám stb. számtalan jön elő.
55. dal emlékezik ama régi szokásról, miszerint vőlegény s menyaszonynak padlásra szoktak ágyat vetni.
59. dalban „a kedves udvarán három szép czédrusfa áll“. A czédrus igen kedves népünk költészetében. Némellyek ebben keleti emléket gyanithatnak, s ez valószinü, de még valószinűbb, hogy a czédrust a bibliából szerettük meg annyira. Lásd a 126. dalt.
60. dal végszakában: ki, vagy mi értessék a „pacsirta“ alatt?
62. dalban: Faháztul való vagyok, ennyit tesz: szegény, alacson születésű vagyok. Én a faháznak illy értelmét is tudom a nép szójárásában: szerető háza. „Hová mégy?“ –, A faházhoz, vagy a „tett helyre“. Mindkettő egyet jelent.
64. „Három esztendővel tovább éltem volna“. A három szám temérdekszer jön elő.
71. dal a pávát szabadító madárnak hirdeti. – A végszak igy is daloltatik:
Rab vagy rózsám, rab vagy,
Én meg beteg vagyok;
Ha te kiszabadulsz,
Én meg meggyógyúlok.
95. végsora: megátkozlak, elhervadsz. – Ime az egyben másban, szendergő mythosok fölfedezése! az átkozott elhervad, mond a beküldő, Kelecsényi ur.
100. szerint a cziprusfa, mint régieknél, halottat jelentő, a sir tetején hervad.
130.
A barna magyar fajta.
A szöke uri fajta.
De van egy pár sor, melly a kettőt egybevonva, igy módositja:
Se nem szőke, se nem barna,
Ez az igaz magyar fajta.
152. dal végszaka különös merész alkotásu, mert a második sorból ki van hagyva két szó; igen, de az egyik kihagyott szó már meg van az előbbi sorban, mig a másik megvan a következőben. Az egész stropha igy értessék:
Buzát kötöttem keresztbe,
Nem tudom hány (szem) van ezer (kereszt) – be;
A mennyi szem van ezerbe,
Annyiszor jussak eszedbe.
153. Leiratom képedet, azaz leföstetem. Innen képiró ma is festő.
167. Hogy a fának sirokra ültetése bevett szokás, ezzel együtt több dal mutatja.
168. dal illy czim alatt: Házasok éneke, a Handbuch der ung. Poesie után adatott, melly azt a Jankovich-gyüjteményből közlé, 1503 ki kézirat szerint.
170. dalban olly valamit olvasunk, mi talán csak a magyar nép költészetében honos, p. disznóugatást kergettem, nyulfekvést agyon ütöttem stb. Ez népünk humorához tartozik; s mennyiben képtelenségekről (Absurditäten) emlékezik, képlenségi költészetnek nevezhetnők.
171–179. szám alatti költemények magyarázata, különösen pedig az ételeké, mint: vajrénye, turbula, netrebula, ableginy, szaladós vakarcs, paszpa stb. Vácz és Szombathelyről volna várható, honnan az A. és B. alatti versek érkeztek. Ezekben is előjő a képlenségi költészet, mint a 122. lapon Repczét (folyó) megvadásztam, az erdőt halásztam, tálat szövettem. 120 lapon igy szólásforma jő elő; máshá, összehuzva ebből: máshová; miből lett a másuvá is. Nehány vers hiányos; mint volt a kézirat, holott e versek rendesen négy sorosak. Egy fél sor kimaradt érthetlen volta miatt, a 123. lapon. A kézirat igy áll Tar…orditás. Ezt nem követhetém. – 137. lapon a káposztáról mondatik, hogy „országunkba Kap nevü ur hozta.“
183. Bachust emliti; bizonyságul, hogy a régi mythologia szinte népünk közé is lehatott.
208. dal végszakában harmadik sornak ez tétessék be: Számat előre tátom.
223. dal végin áll: Adjon isten minden jót, Diófából koporsót. A diófára nézve két gyüjtő – Kelecsényi és Szeberényi uu. – tettek megjegyzést egymás tudtán kivűl. Első kérdi: Vajjon ez-e a magyar mythologiai fa? Második igy ir: A diófa több népdalainkban fordul elő; méltán gyanithatjuk tehát, hogy valamint a németeknek a tölgy, a szlávoknak a hárs, ugy szinte a magyaroknak a diófa volt szentfájok régi mythologiájokban. Eme két vélemény annyival inkább figyelmet érdemel, mert benne olly dolog emlittetik, mellynek igaz volta mintegy magától ajánlkozik. Lásd a 403. dalt s többeket.
238.
– a fegyver nem fogja,
Kanász volt Sobri atyja.
Népünknél több helyütt az a hiedelem él, hogy kanászt nem jár meg a fegyver, még a golyó sem. Ugyane dal egyik kitétele szerint, a zsivány az által, hogy huszárrá lesz istennél bocsánatot nyer büneiért.
242.
Meg vagyok én búval rakva,
Mint a borízű10 almafa;
Kettő három terem rajta,
Mégis terítve az alja.
E versben ellenmondás látszik; értelme ez: ugy meg vagyok én búval rakva, mint azon fa, mellyen sok termett, de csak kettő három maradt meg, mert a többi korán lehullott.
264. Megállj, fakóm… Igen sok helyt van a szegény legény lovának fakó szine.
270. dal 7. szakában és használtatik eső helyett, debreczeniesen.
284. dal harmadik szaka hiányosan jött kéziratban is.
286. Magyarok istenéről vagyon emlékezet. Ezen hagyományos hit megérdemli a tudósok figyelmét.
320. dal Herkules régi pogány istenre esküszik. L. a 183. dalra tett jegyzést.
328. Dalban a magyarok asszonya s királynéja dicsően föstetik, mellyet ecset nem utánozhat. Hogy a vallás nálunk szorosabban volt összeforrva a nemzetiséggel, hajdan, mint ma, e költeményből világos. Lásd a 331. 332. számokat is.
333. Faluditól való.
337– 39. versezetek ez emlitett Handbuch szerint közölvék.
337. 2. szakban követi régi követő, (vagy inkább követe) h. 7. szakban: sár arany, régi; weissgelbes Gold, aurum electrum. 9 szakban: Salyog annyi mint ragyog.
339. 23. strophában Deus ma Deés a Szamos mellett Erdélyben. 34. szak: Kelemfölde; a dunapart, Szent Gellért alatt. Csek ma már ismeretlen falu neve Budán alul. Tetem a mai Tétény. Csekőnek vagy cseküvének, régi; e helyett gyülének. Tetőnek vagy tetüvének, régi; e h. (fel) tetszének. 35. szak. Érd a mai Hanzsabék. Lásd a Handbuch I. kötet 14 lapját, s utasitását.
340. Költemény, Toldy „Magyar költői régiségekről“ czimü könyvecskéjébűl van véve, hol illy czimet visel: A császárleány vagy is Szilágyi Mihály és Hajmásy László historiája. A Jankovics-gyüjteményből. A végszak megmondja mi korból való e költemény. 1571.
347. dal 3. szakának két végsora hiányzik.
409–410 dalokhoz irt jegyzetek Pajor István beküldő uréi.
430. Viola után, moldvai dal.
337. Oláhországi, Ujfalvi szerint, a többi csangó dal mind Petrás által iratott le és moldvai. Bennök a kimondáshoz legközelebb járó helyesirás szigoruan megtartatott. Néhány szónak ime a magyarázata: pántyika = pántlika; gyöke pánt vagy Band. Gyoszár = tavi gyom; gyöke gyosz. Kassai 298. l. Bila gyöngy = fejér gyöngy. Sok szláv eredetü szó van ma is divatban a székely földön. Czukolyok; ezek az oláhországi czu kolyok, vagy rendőrök. Kállay. Zángor mészárszék.
A tizennegyedik könyv egyedűl azért adatott a népdalokhoz, hogy általa hasonló mondák gyüjtésére fordittassék a hazafi olvasók figyelme.