Tasuta

Népdalok és mondák (3. kötet)

Tekst
iOSAndroidWindows Phone
Kuhu peaksime rakenduse lingi saatma?
Ärge sulgege akent, kuni olete sisestanud mobiilseadmesse saadetud koodi
Proovi uuestiLink saadetud

Autoriõiguse omaniku taotlusel ei saa seda raamatut failina alla laadida.

Sellegipoolest saate seda raamatut lugeda meie mobiilirakendusest (isegi ilma internetiühenduseta) ja LitResi veebielehel.

Märgi loetuks
Šrift:Väiksem АаSuurem Aa

261

 
Egykor két lányok virágot szedni,
Elindulának mezőre menni,
Egyik másiktól kezdé kérdezni:
Ment-e valaki téged kéretni?
 
 
Engem legények tizen kérettek,
Most a tiz közűl mellyikhez menjek?
Adj jó tanácsot szegény fejemnek,
Hogy virág helyett kórót ne szedjek.
 
 
A legelsőnek János a neve,
Annak szivében megvan szerelme.
Inkább szeretném őtet kedvemre,
Ha lépett volna Venus kertébe.
 
 
Második László, azzal én szívem,
Meg nem nyughatik vele én lelkem,
Mert lám előtte legkisebb vétkem
El nem szenvedi ok nélkűl nékem.
 
 
Harmadik Péter, az igen fösvény,
Annak a háza, tudom, hogy fövény.
Ha ahhoz megyek, perpatvar, szégyen,
Jaj lesz majd nekem egész életem.
 
 
Már negyediknek a neve István,
Abban az a kár, hogy igen hitvány.
Ha feküdnék is a jobb oldalán,
Nyugodalmat ő sohsem lel talán.
 
 
Az ötödiknek volt neve Zsigmond,
Ha megharagszik, ő kurvának mond,
Lészen kezében korbács, és dorong,
Szállna fejemre keserves nagy gond.
 
 
Hatodik Ferencz, bátyja Jánosnak,
Ő nem szereti nyelét a szónak,
Nem is rosz fia a sörnek, bornak,
Felét kinn tölti az éjszakának.
 
 
Szeretem Gábort, mert nem utolsó,
Látom, előtte van boros korsó,
Szép leányokkal ő gyakran játszó,
És azok után mindig kapdosó.
 
 
Györgyöt szeretem, mert jó játékos,
Annak ruhája, tudom, aranyos.
Paripája is hatvan talléros,
A konyhája is mindenkor zsíros.
 
 
Kilenczediknek a neve András,
Ki hűségesen szegte hállóját,
Hogy megfoghatná kedves mátkáját,
Régen ohajtja édes galambját.
 
 
Tizedik Mihály, most is ohajtom,
Vélem tett jókért meg is siratom.
Mert ő volt nékem édes gyámolom,
Ő szép személyét magamnak tartom.
 

262

 
Nézd meg lányom, nézd meg jól:
Ki kopogtat az ajtón.
Jaj anyám, egy paraszt,
Keze lába egy araszt.
Nem kell nekem az.
 
 
Nézd meg lányom, nézd meg jól:
Ki kopogtat az ajtón.
Jaj anyám, egy takács,
Ollyan mint a sárga váz.
Nem kell nekem az.
 
 
Nézd meg lányom, nézd meg jól:
Ki kopogtat az ajtón.
Jaj anyám, egy kovács,
Ollyan mint egy szenyes zsák.
Nem kell nekem az.
 
 
Nézd meg lányom, nézd meg jól:
Ki kopogtat az ajtón.
Jaj anyám, egy szabó,
Tetű- bolhaszurkáló.
Nem kell nekem az.
 
 
Nézd meg lányom, nézd meg jól:
Ki kopogtat az ajtón.
Jaj anyám, egy diák,
Ollyan mint a gyöngyvirág.
Az kell nekem, az.
 
vagy:
 
Jaj anyám, katona,
Ollyan mint a viola.
Az kell nekem, az.
 

263

 
Fiam, te sántikálsz,
Tán megrugott a ló?
Nem anyán, arattam,
Megsérte a sarló.
 
 
S a koszorú, fiam,
Kitől süvegeden?
Nem tudom, valaki
Tréfát űzött velem.
 
 
Álmatlan vagy, fiam,
Talán meleg a ház?
Nem anyám, nem meleg,
Sőt a hideg is ráz.
 
 
Fiam, ne menj tova,
Kiméld meg sebedet.
Keresnem kell, anyám,
Gyógyitó szereket.
 
 
Oda megyek, a hol
Megsérte a sarló;
Ott nyilik egy virág,
Illy betegnek való.
 

264

 
Egy pásztor leány a mezőn,
Kis báránykát legeltetvén,
Kövér fűben virágokat
Vigan csipegetvén:
Kakuk madár is azonban,
Kiáltozni kezd mind jobban:
Kukuk! kukuk! ku kukuk kukuk kuk!
 
 
Leült most ő a lágy fűbe,
Kérdi nevetvén:
Kakuk! meddig élek még én?
Kérdi nevetvén.
Már százig ő elolvasa,
Még is kakuk kiáltozza:
Kukuk! kukuk! ku kukuk kukuk kuk!
 
 
A leány megboszankodva,
Felugrik mérgében,
És fut oda, hogy hol leli
Őtet ültiben.
Kakuk sejtvén és szárnyra kap,
Sietve az erdőnek csap:
Kukuk! kukuk! ku kukuk kukuk kuk!
 
Karancsvidék

265

 
„Hol jár kend itt, Pista bácsi,
Mikor itthon nincsen senki?
Az apám, az anyám a szőlőbe,
Onnan pedig mennek a pinczébe.
 
 
Csak magamat hagytak itthon,
Hogy a ház igy ne maradjon;
S a mint igy magamban üldögéltem,
Nem tudtam hogy kend jön; jaj be féltem.“
 
 
‚Hej galambom, be sajnálom,
Hogy tőlem félsz, holtig bánom;
Jer ide közelebb, egyet mondok,
S megszünnek szivedből minden gondok!‘
 
 
„Enyje, csak ne figurázzon,
Ne játszodjék, ne tréfáljon.
Rá ér kend mindig a teréfára;
Majd haza jön anyám nem sokára.“
 
 
‚Hát osztán, ha haza jön is,
Itt maradok én akkor is.
Nem dűtöm tán ki a ház oldalát,
Csak adja nekem anyád a lányát.‘
 
 
Enyje gazhordta zsiványa!
Ki a lányomat kivánja. –
Vagy te vagy jó Pista, mond az anya,
Neked adom lányom, légy hű párja.
 

266

 
Szederkényi szép legényt,
Felakasztották szegényt.
Mert a papot megölte,
Most is gyászol érette.
 
 
De a pap azt nem bánja,
Nyugszik a föld gyomrába.
Nyugszik a föld gyomrába
Tiszta fehér gatyába.
 
Borsod

267

 
Ha betekintsz a gyandai csárdába,
Bort iszik a szegény legény bujába.
Mig a csaplárné jóféle italt hoz,
Paripáját megköti az ágashoz.
 
 
„Megáldj isten“ szóval iszik egy hajtást,
Bő ingéből megkinálja a pajtást;
S azzal félre vágja zsiros kalapját,
Eldanolja bús szeretők nótáját.
 
 
Tisza felől beborult az ég alja,
Barna Bandi szeretőjét fájlalja,
Haj! be sok szegény legény azt gondolja:
Övé a lány, ha egyszer megcsókolja.
 
 
Ne keseregj, Barna Bandi, babádon,
Lám a lepke sem áll meg egy virágon.
Bár kedves volt a szép barna, felejtsd őt,
Ád az isten nála hívebb szeretőt.
 

268

 
Szép ficzkó a molnár legény,
Sétál a viz partján,
Van is neki szeretője,
Szőke piros leány.
 
 
Szőke kis lány nyoszolyáját
Magasra vetette,
Molnár legény a kalapját
Rajta felejtette.
 
 
Hozd ki, babám, kalapomat,
Hadd tegyem fejembe,
Hogy ne nézzen minden kis lány
Csalfa szemeimbe.
 
Szend

269

 
Egy út megy a Vág-dunára,
A Vág-dunának hidjára,
Ott egy csinos szögletház van,
Karcsu kis lány lakik abban.
 
 
Karcsú kis lány, szép galambom,
Mért nem néztél az ablakon?
Kétszer mentem el előtted,
Még sem láthattam a képed.
 
 
Föl is mentem, le is mentem,
Ablakodra nézve néztem,
Néztem, néztem, de hiába,
A szívem is sírt bújába.
 
 
A Vág felől hűs szél támad,
Körűllengi a rózsámat,
Bár felém is lengedezne,
Bút bánatot tőlem űzne.
 
Komárom

270

 
Elmentem én arra, alá,
Fehér vármegye felé.
Elmentem én arra, alá,
Fehér vármegye felé.
Utánam jött egy gerlicze,
Repült Baracska felé.
Repülj, madár, ha lehet,
Vidd el ezt a levelet,
S mondd meg az én galambomnak
Ne sirasson engemet.
 
 
Lám, megmondtam galambomnak
A mult hólnap végébe,
Hogy ne vessen tiszta buzát
A szerelem földébe.
Egy: a madár megeszi,
Más: az árvíz elviszi;
Annak az én kis angyalom
Semmi hasznát nem veszi.
 
 
Egy kis kertet csináltattam
Udvarom oldalába,
Felszántattam, bevettettem
Piros rózsa magjáva.
Barna kis lány locsolja,
Tudja, mi a jutalma,
Arra jár az ő galambja,
Körös körűlcsókolja.
 

271

 
Elment az én uram
A farancziára,
Csak azt irja nekem,
Menjek el utána.
 
 
Két fiam, egy lányom
Vetem a koczkára;
A mit adnak érte,
Vigyem el utána.
 
 
Katona az uram,
Magam katonáné,
Nem paraszt menyecske
Már a Nagy Pistáné.
 

272

 
Bundás Geczi házasodni
Régen akar már;
Dudás Kati férjhez menni,
Kivánt lenni pár;
Elmentek az aratásra,
Megismerkedtek,
Mások előtt ártatlanul
Szerelmeskedtek.
Nem kellett más közbenjáró
Az ő szívöknek,
Tetszett Geczi a Katinak,
Kati Geczinek.
 
 
Bundás Geczi az oromján
Gyorsan aratgat,
Látja Katit, hogy tömérdek
Markot hajtogat.
Ez ám, mondja, a serény lány,
Nekem illyen kell.
Hallja Kati, és mosolyog
Hajol alá, s fel.
Látja Geczi a Katinak
Ina kásáját,
Köszörűli a sarlóját,
Áldja munkáját.
 
 
Bundás Geczi megszólitja,
Teszi próbáját,
Dudás Kati ellent nem áll,
Köti a haját.
Elmennek a plebánushoz,
Kihirdettetnek,
Kiket isten öszveszerzett,
Meg is esküsznek.
Megjelennek az aratók,
Rakják tánczokat,
Irigylik a több leányok
Aratásukat.
 

273

 
Hallgass meg barátom,
Hozzád lesz szólásom;
Halld mit mondok:
Tegnap mint sétáltam,
Egy kisasszonyt láttam;
Jaj meghalok!
Gyönyörű termete
És szép tekintete,
Hogyha eszembe jut:
A vigság tőlem fut
Csak ájulok.
 
 
El nem hallgathattam,
Hogy meg ne szólitsam
Kisasszonykát,
Mert alig várhatom,
Csak hogy megláthattam
Ábrázatját.
Édes kisasszonykám!
Szépen megszólitám,
Nem tudom, szerencsém,
Kihöz legyen, kincsem,
Hadd tudhatnám.
 
 
Szóla a kisasszony:
Szerelmes barátom!
Én ez vagyok.
Meglepett unalom,
Azért kell sétálnom,
És járkálnom,
Hogy az időm teljék,
Bús napom hadd muljék;
Bár csak estve lenne,
S a nap úgy lemenne,
Föl se kelne!
 
 
Lelkem, kisasszonykám!
Kincsem, galambocskám,
Hát mi lelte,
Hogy a nap felköltit,
Melly mindent megvidit
Megvetette?
Talán a szerelem
Bántja, mély gyötrelem
Szűzeket gyakorta
Háborgatni szokta,
Kisasszonykám?
 
 
Már nem titkolhatom,
Igazán megvallom.
Gyötrelmimet;
Ugy is észrevette,
Rajtam megszemlélte
Nagy bibimet,
Melly miatt nincs nyugtom,
Éjjel sem alhatom,
Hervad, busúl szívem,
Nincsen semmi kedvem,
Jaj életem!
 
 
Mert egy kedvesem volt,
Minapában megholt,
Azt fájlalom.
Bár vele a sírba
Lemehettem volna!
Azt sajnálom.
Oh kegyetlen halál!
Mért ettől megfosztál?
Elvetted kedvemet,
Vedd el most éltemet
S mindenemet.
 
 
Bús szívem megreped,
Kegyesem! éretted.
Hogyha látnád:
Miként sohajtozik,
Hozzád kivánkozik
Kisasszonykád!
Tudom, hogy megszánnál,
Hozzád szorítanál.
Elmegyek sirodhoz,
Kérlek végy magadhoz.
Már ne kínozz.
 

274

 
A merre én járok,
Még a fák is sirnak;
S ej gyenge ágairól
Levelek hullanak.
 
 
Csütörtökön estve,
Csak azt vettem észre:
Csetényi birónál,
Vasra vagyok verve.
 
 
Oda jön angyalom,
Sirat engem nagyon,
S ej ne sirass, galambom,
Fáj a szívem nagyon.
 
 
Mért ne siratnálak,
Mikor vason látlak.
S ej holnap tiz órára
Beszperémbe látlak.
 
Keszthely

275

 
Sárosdi Ilusnak fekete a szeme,
Jaj de szépen illik rá a szemöldöke;
Szölke legény, hogyha aztat megláthatja;
Jaj de gyengén mosolyog rá szája.
 
 
A földvári tömlöcz a dunaparton van,
Siák Jancsi régen már abban fogva van,
A Siák Jancsinak gyolcs ünge, gatyája,
Gyöngén lobog, ha áll a tömlöczajtóba.
 
 
A Siák Jancsinak helyes a csizmája,
Rá verték a vasat piczinyke lábára;
A tömlöcz oldala vetett nyoszolyája,
A tömlöcz teteje takaró párnája.
 
 
Kedden nyolcz órakor feláll az ur széke,
A Siák Jancsinak jelen kell lennie;
Sárosdi Ilusnak szive majd meghasad,
Ha a Jancsi lábán meglátja a vasat.
 
 
A Sárosdi Ilus piros czipellője,
Nem sétál már többé a tömlöcz elébe;
Mert a Siák Jancsit itélték fogságra,
Csütörtökön viszik négy lovon Szegszárdra.
 

276

 
Ki vagy, mi vagy? mit háborgatsz,
Csendesen aludni miért nem hagysz?
Alusznak mások, alhatnám én is,
Ha tetszik, lefekhetsz ott künn te is.
 
 
Talán, talán nem is ösmersz,
Gondolom, nem tudod, kivel beszélsz.
Nyisd ki, rózsám, ablakidat,
Hadd csókoljam gyönge ajakidat.
 
 
Mit jársz, mit jársz, illyen későn,
Már túl van az óra tizenkettőn,
Mért nem nyugszol csendességben,
Hogy ne rontsd magadat egészségben.
 
 
Épen, épen hozzád jöttem,
Hogy ma nem láttalak, drága kincsem.
Nem nyughatom, nem alhatom,
Mig kegyes személyed meg nem látom.
 
 
Estve, estve jer be hozzám,
Készen lesz megvetve a nyoszolyám.
Ott nyughatol, ott pihenhetsz,
Ha tetszik, jó reggel el is mehetsz.
 
 
El kell, el kell nékem mennem,
Mert holnap jó korán fel kell kelnem.
Nincs maradni módom itten,
Jó éjszakát neked adjon isten.
 
 
Adjon, adjon te neked is,
Te hozzád hasonló hiveknek is.
Jó éjszakát adjon isten!
Jó reggel elvárlak szívem itten.
 

277

 
Szegény Bíró Jancsi
Be sokat szenvedett,
Hej, mikor a ladikból
A Dunába esett.
Eleget kajdászott,
De senki nem hallá,
Hej csak egy molnárlegény
Malomból siratá. –
Engem, szőke habok,
Csendesen vigyetek,
S ej osztán oda alá,
Oda kitegyetek.
 

278

 
Zöld erdő zugása,
Vad galamb búgása,
Szegény Barna Péter
Szája mosolygása.
 
 
Fujd el, szellő, fujd el
Hosszu utnak porát,
Hogy meg ne találják,
Sárga csikóm nyomát. –
 
 
Leszállott a páva
Vármegye házára,
Szegény Barna Péter
Szabadulására.
 

279

 
Barna Pista felült a lovára,
Beugratott Veszprém városába;
Beugratott Veszprém városába,
Galambjának látogatására.
 
 
Bár ne látta volna szeretőjét,
Barna szemű csalfa szerelmesét!
Barna szemű csalfa szerelmese,
Gonosz módon bánt oda benn vele.
 
 
Gonosz a lány; hej, ne higy barátom,
Jó barátom, kedves egy pajtásom,
Jó barátom, kedves egy pajtásom,
Hej, csak te vagy kedves jó barátom.
 

280

 
Amott egy virágos kertben,
Nyugszik puha pázsit székben
Egy holt szin kisasszony, ülve,
Virágokkal körülvéve.
 
 
Egy ifjú is ott halad el,
Látásán illendő díszszel:
Mondd meg nekem, szelidecske,
Leány vagy-e vagy menyecske?
 
 
Én sem leány sem menyecske
Nem vagyok, én szelidecske;
Én egy kerti virág vagyok,
Már lassan el is hervadok.
 
 
„Ha te virág vagy a kertben,
Én meg harmat leszek ebben.
Estve a virágra szállok,
Reggelig rajta maradok.“
 

281

 
Gyere haza, édes anyám,
Betegen fekszik édes apám.
Mindjár mindjár, édes lányom,
Csak egy tánczot járok,
Egy pohár bort felhörpentek,
Egy szép legényt látok.
 
 
Gyere haza, édes anyám,
Meghalt már az édes apám.
Mindjár mindjár, édes lányom,
Csak egy tánczot járok,
Egy pohár bort felhörpentek,
Lesz már más apátok.
 
 
Gyere haza, édes anyám,
Temetik már édes apám.
Mindjár mindjár, édes lányom,
Csak egy tánczot járok,
Egy pohár bort felhörpentek,
Van már más apátok.
 

282

 
Elment a vén ember,
Leányt kérni ő magának;
Ő magának, ő fiának,
Ő magának, ő fiának.
 
 
Haza vitte a menyecskét,
Kiment a menyecske az utczára.
Játszodozni, mulatozni,
Játszodozni, mulatozni.
 
 
Utána ment a vén ember,
Haza, haza, te menyecske!
Nem azért vettelek én el,
Hogy az utczán játszadozzál.
 
 
Hanem azért vettelek el,
Ringyem rongyom varrogassad,
Rühes hátom vakargassad,
Tüskés bajszom nyalogassad.
 
 
Elment, elment a vén ember
Az erdőre tüzet rakni,
Tűzet rakni, ludat sütni,
Tüzet rakni, ludat sütni.
 
 
Utána ment a menyecske,
Belé taszitá a tüzbe.
Mind elégett vén szakálla,
Csak megmaradt csontja álla.
 
 
Átkozott légy, vörös hagyma!
Keseritsd meg a szememet,
Hogy sirassam vén uramat,
De még jobban a ludamat.
 
 
Mert a ludam szép bubos volt,
De az uram vén hunczut volt,
De az uram vén hunczut volt.
 
Fertővidék

283

 
Oh én édes komám uram!
Nem látta kend az én uram!
Tegnap elment a vásárra,
Nem jött haza vacsorára.
Ej már nem tudhatom,
El sem gondolhatom:
Hová ment el, hová lett el,
Talán csak a föld nyelte el.
 
 
Oh én édes komám asszony,
Én kendnek csak azt mondhatom:
Tegnap jókor regvel
Házam előtt ment el.
De igen sirt, és zokogott,
Még jó regvelt sem mondhatott.
 
 
Oh én édes komám uram,
Merre ment hát az én uram?
Addig járok, kelek,
Mig reá nem lelek,
Megölelem, megcsókolom
Soha többé meg nem bántom.
 
 
Oh én édes komám asszony,
Én kendnek csak azt mondhatom:
Tegnap viradtára,
Egy cserfa ágára
Felakasztá sugár nyakát,
Ugy végezte házasságát.
 
 
Oh átkozott csunya mérgem!
Hogy pokolba vivé férjem.
Oh én nagy szemtelen,
Helyemet sem lelem,
Adjatok hát egy zsineget,
Én is utána elmegyek.
 
 
Kend már roszul gondolkodik,
Hogy zsinegért sohajtozik,
De mivel kend azt fogadta,
Hogy életét megjobbitja:
Én már most kimondom,
Többé nem titkolom,
Ő van pipacsárdában
Ott iszik, tánczol bujában.
 
Fertővidék

284

 
Bodó Maris patyolatja,
Hábor Miska lobogtatja,
De mind addig lobogtatja,
A farsangon haza kapja,
A farsangon haza kapja.
 
 
Harangoznak, harangoznak;
De nem délre harangoznak,
Szöke piros leányt hoznak,
Az elébe harangoznak,
Az elébe harangoznak.
 

VEGYES DALOK

285

 
Mikor én nőtelen voltam,
A kapuba kiállottam:
Egyet kettőt kurjantottam,
Mindjárt tudták hogy én voltam.
 
 
De mióta házas vagyok,
A kapuba kiállhatok:
Akármennyit kurjanthatok,
Még se tudják, hogy én vagyok.
 

286

 
Megverek valakit,
Vagy engem valaki,
De az én rózsámat
Ne szeresse senki.
 
 
Vagy levág valaki,
Vagy én le valakit,
Hej de galambomhoz
Nem bocsátok senkit.
 
Karancsvidék

287

 
Kár a szép asszonyt megverni,
Mert a szépen tud ölelni.
Szalad az asszony ki felé,
Ugrik a kontya le felé.
 
Karancsvidék

288

 
Utczu kis lány, de megnőttél,
De kár, hogy férjhez nem mentél!
Kértek engem, de nem mentem,
Mert még akkor nem volt kedvem.
Mentem volna, de nem vittek,
Engem itthon felejtettek.
 
Karancsvidék

289

 
Félre tüdő a májtól!
Félre legény a lánytól!
Erre te, ide te!
De szép legény vagy te, te.
 
Karancsvidék

290

 
Réz tepsiben sül a málé,
Majd menyasszony leszek már én.
Ma menyasszony,
Holnap asszony,
Holnapután komám asszony.
 
Jászság

291

 
Szeretőmnek szerettelek,
De férjemnek nem szeretlek,
De férjemnek nem szeretlek,
Mert nagyon megösmertelek.
 
Karancsvidék

292

 
Tul a Dunán, nem messze
Tarka szoknyás menyecske.
Ugy szerette az urát,
Hogy kirúgta két fogát.
 

293

 
Hörcsök bujjon a mentédbe,
Láttam, ki ült az öledbe.
Akárki ült az ölembe,
Mégis te voltál eszembe.
Zsup!
 
 
Ördög bujjon magába,
Mit válogat a lányba!
Egyik ollyan, mint másik,
Ha lefekszik, elalszik.
 

294

 
Tedd le rózsám a szürödet,
Hadd ugorjam veled egyet.
Nem teszen le a szűrömet,
Úgy is ugrom veled egyet.
 

295

 
Ha érzed fogad fájását,
Járd körűl az akasztófát,
Szakits egy szálkát belőle,
Piszkáld meg a fogad véle,
Eszem adta!
 

296

 
Szeretem én azt a pávát,
Ki el nem hullatja tollát.
De még jobban azt a lánykát,
Ki szépen viseli magát.
 

297

 
Járd meg, borzas, neked illik,
Ott törjék el, a hol hajlik.
Illik a táncz a borzasnak,
Minden haja mozog annak.
 

298

 
Hallod hallod, hogy eljártan!
Az uramat borotváltam.
A nyakába szalasztottam,
Mert magam is ugy akartam.
 

299

 
Fáj a kutyának a lába,
Megütötte a szalmába.
Ördög bujjék a lábába,
Mért nem huzza topánkába.
 

300

 
Ékes a Berencs városa,
Ékes annak a határa.
Ott terem a rima12 sóska.
Édes a szép lánynak csókja.
 

301

 
Mindennek van szeretője, csak én nekem nincsen,
Kinek kettő, kinek három, nekem egy csep sincsen.
Ha az isten egyet adna, bizony megbecsülném,
Kezét, lábát öszvekötném, a füstre feltenném.
 

302

 
Vas a patkóm, réz a szege,
Kedvesemnek kék a szeme,
Ha a festőhöz vihetném,
Talán barnára festetném.
 
Jászság

303

 
Mind bolond az a dáma,
Kinek pap az mátkája.
Lám az enyim gavallér,
Takaros mint a tallér.
 
Jászság

304

 
Hej a szendi kis leányok
Mind a templom előtt állnak;
Szidják, átkozzák a papot,
Mért hagyott rövid farsangot.
 

305

 
Azt mondják: legény vagy;
Az biz! isten nyila!
Hej a te legénységed
Elvitte a Tisza.
 

306

 
Komám asszony, adjon nekem szállást,
A kordémnak a félszerben állást.
Akár merre legyen a kereke,
Csak a rudjának legyen jó helye.
 

307

 
A vasadi pusztaszélen
Kész az akasztófa régen.
A ki megunta világát,
Akaszsza fel oda magát.
 

308

 
Kinek vagyon öreg ura,
Igazitsa országutra.
Vessen tarisznyát nyakába,
Menjen pokol kurvanyjába.
 

309

 
A te ujjod üveg hintó,
Hej az én gyürűm szolgabiró.
Nyissuk fel az üveg hintót,
Tegyük belé szolgabirót.
 

310

 
Ha kicsiny is a legény,
Lehet azért vőlegény.
Széket tesznek alája,
Úgy megy föl a kis ágyra.
 

311

 
Az én bátyám eszét
Zacskóba kötötte,
A zacskó zsiros volt,
A kutya megette.
Már most János bátyámnak,
Egy csep esze sincsen.
 

312

 
Bécsből hoztam feleséget,
Még sem kaptam nyereséget.
Hej feleség, feleség!
De nincs benned nyereség!
 

313

 
Meghalt, meghalt a vén kalmár,
Talán többé meg nem csal már,
Mert a ki illy deszkát árul,
Nem jön haza a vásárrul.
 

314

 
Cserebogár, cserebogár!
Mondd meg nekem, mikor lesz nyár?
Mikor a tök virágozik,
A vén asszony bogározik,
Akkor lesz nyár.
 

315

 
Mig a leány hajadon, hajadon,
Viczkándozik szabadon, szabadon,
De ha egyszer párja van, párja van,
Dizzeg, duzzog magában, magában.
 

316

 
Elvettem egy vén leányt, mit csináljak véle?
Életemnek szűz virágát megkötöttem véle;
Szűz Mária, szent József! szabadíts meg tőle,
Isten engem úgy segéljen! elszököm mellőle.
 

317

 
De jóra gondoltam,
Hogy megházasodtam:
Talán örömemben
Felakasztom magam!
 

318

 
Két menyecske szeretőm volt,
Mind a kettő szabóné volt,
Két vén asszony kerítőm volt,
Mind a kettő boszorkány volt.
 
 
Az egyiket megégették,
A másiknak fejét vették;
Azt bizony jól cselekedték,
Mert ők azt megérdemlették.
 
Arad megye

319

 
Én nem tudom, a világ
Kinek szoros, kinek tág;
Nekem ugyan a világ
Se nem szoros, se nem tág.
 
Arad megye

320

 
Hallod-e, te batyus zsidó!
Van-e nálad pirosító?
Az én rózsám ollyan sárga,
Rá megyen száz forint ára.
 
Torontál

321

 
A tárkányi biró lánya
Férhe menne, de nincs ágya.
Még a belé való tollut
A réten hordozza a lúd.
 
Egervölgy

322

 
Csak azt mondják, hogy én korhely vagyok,
Éjjel nappal a korcsmában lakok,
Dolgozok én, mikor nekem tetszik,
Mikor, rózsám, pénzed fogyatkozik.
 
Egervölgy

323

 
Haragszik rám a maklári bíró,
De még jobban a főszolgabíró;
Csak azt írja nekem a levelbe:
Megállj hunczut! kerülj a kezembe!
 
Egervölgy

324

 
Ha felülök a lovamra,
Keresztet vetek magamra;
Én nem tudom, melly órába
Kitörik a lovam lába.
 
Egervölgy

325

 
Szeretnélek, szeretnélek:
De elvenni nem mernélek.
Mert azt hallom te felőled,
Hogy rosz asszony lesz belőled.
 

326

 
Szüret után egy hétre,
Rá üzenek szülédre:
Vegyen engem vejének,
Téged apám menyének.
A pap adja az áldást,
Megigyuk az áldomást.
 

327

 
Meghalt a juhász, oda a juhász!
Ki mondja majd a kutyának:
Kadarcs ne! füty!
Meghalt a kocsis, oda a kocsis!
Ki mondja majd a lovának:
Sárga ne! hih!
 

328

 
Vörös korsó, égettbor,
Kályhába bújt a rektor.
Jöjjön ki rektor uram,
Nincs már itthon az uram.
 

329

 
Ha azt mondják a gazdagok,
Miből élnek a parasztok:
Eladják a gazdag lovát,
Úgy fizetik a bor árát.
 

330

 
Dunna, dunna, be puha!
Kimaradtam alóla.
Ám a legény azt mondja,
Alá jutok valaha.
 

331

 
Oh átkozott kalamajka!
Ki a szüzet földhöz vágta.
A szoknyáját fölhajtotta,
Fehér lábát kimutatta.
Oh átkozott kalamajka!
Mért a szüzet földhöz vágta.
 

332

 
Oh be édes, oh be jó
A csongrádi mogyoró.
Abból bizony nem eszel,
Mig menyasszony nem leszel.
Akkor is csak úgy eszel,
Hogyha velem lefekszel.
 

333

 
Hála legyen az istennek,
Hogy nincs szarva az egérnek,
Mert ha neki szarva volna,
Minden kazalt széjjelszórna.
 

334

 
Jaj istenem! mit csináljak,
Férjhez menjek, vagy szolgáljak?
Férjhez megyek, csókot kapok,
Szolgálatban ruhát varrok.
 

335

 
Borsos-győri kirifántos menyecske,
Ki volt nálad látóba a mult este?
Gyertyavilág ablakodba,
Juhász legény az ágyadba.
 

336

 
Sötét van az erdőn éjtszaka;
Este felé, héj, ne menj oda.
Hej nem jó ott járni a lánynak,
Ki szeretőt keres magának.
 
12Savanyú.