Válogatott magyar népdalok

47

 
Menj szeretőm ablakába,
Röpülj az ő szobájába,
Te kis fecske! s azt izenem,
Hogy őtet most is szeretem.
 
 
Jőjjön hozzám vacsorára,
Szivesen elvárom mára;
Csak hogy egy pár csókot adjon,
S kedves szeretőm maradjon.
 
 
Jó neszmélyi bort hozattam,
Asztalom tele rakattam
Rétesekkel, pogácsákkal,
Sárga, veres violákkal.
 
 
Jőj el hozzám vacsorára,
Találsz egy gazdag mátkára;
Megmutatom a kincsemet,
S neked adom mindenemet.
 

48

 
Búval élem, búval
Búval világomat;
Búval teritették
Az én asztalomat.
 
 
Mi haszna hat ökör
Hosszu istálómban,
Ha szerelem nincsen
Festett nyoszolyámban!
 
 
Ha én tudtam volna
Szived álnokságát,
Elkerültem volna
Szerelmed hálóját.
 
 
Veled egy szekérre
Fel nem ültem volna.
Veled egy kenyérre
Nem is álltam volna.
 

49

 
Mig a világ világ lesz,
A kertemben rózsa lesz,
A kertemben rózsa lesz,
Az én szivem gyászban lesz.
 
 
Szerettelek mindenért,
Világos kék szemedért,
Sugár szemöldöködért,
Meghalok a nevedért.
 

50

 
Nem vagyok én oka semminek,
Édes anyám oka mindennek.
Mért nem adott engem olyan- olyan- olyannak,
A kit én szerettem magamnak.
 
 
Meg vert az ur Isten, de nem fáj;
Figefa levele le hullt már.
Figefa levele gyógyits, gyógyits, gyógyits meg
Régi volt szeretőm csókolj meg.
 
 
Akkor szép az erdő, mikor zöld,
Mikor a vad galamb benne költ.
Olyan a vad galamb, mint a, mint a, mint a lány,
Fáj a szive a legény után.
 

51

 
Menj el édes fecském, violám köszöntsed,
Nagy alázatosan házban valót kérjed.
 
 
Nem dicsérem, de szép, mint hajnali csillag,
Angyalka módjára ki előttem ballag.
 
 
A nevét ha kérdem, hol lakol, szép alak,
Két szép szemeivel integet ugy ballag. –
 
 
Aranynyal kellene nevedet leirni,
Gyémántkő táblára szépen lerajzolni.
 
 
Rubintkőből formált ládában tartani,
Ünnepet kellene nevednek szentelni.
 
 
Vagy enyimmé teszlek, vagy elválok tőled,
Vagy hozzám keritlek, vagy meghalok érted.
 

52

 
Hej csillagom teremtette,
Ki volt nálad a mult estve?
Ablakodon voltam lesben,
Láttam, ki ült az öledben.
Akárki ült az ölemben,
Mégis te voltál eszemben.
 

53

 
Babám szerelmeért,
Mit nem cselekedném!
Folyó, tenger vizét,
Kalánnal kimerném.
 
 
Annak fenekéről
Apró gyöngyöt szednék.
Apró gyöngyöt szednék,
Gyöngykoszorut kötnék.
 

54

 
Szakasztottam rózsát, fehéret,
Tartottam szeretőt, kevélyet,
De már annak vége, vége van,
Már mi köztünk, rózsám, harag van.
 
 
Szakasztottam rózsát, pirosat,
Tartottam szeretőt, csinosat;
De már annak vége, vége van,
Már mi köztünk, rózsám, harag van.
 
 
Szakasztottam rózsát, teljeset,
Tartottam szeretőt, kedveset;
De már annak vége, vége van,
Mert mi köztünk, rózsám, harag van.
 

55

 
Nincs szebb virág a rózsánál,
Legények közt a barnánál;
Mert a barna magyar fajta,
Azért kapnak sokan rajta.
 
 
Nincs szebb madár a fecskénél,
Barna piros menyecskénél;
Mert ha ölelni akarom,
Könnyen átéri a karom.
 
 
Nincs szebb virág a szegfűnél,
Leányok közt a szőkénél,
Mert a szőke uri fajta,
Azért kapnak sokan rajta.
 

56

 
A kend édes anyja megátkozott engem,
Hogy a fekete föld boritson be engem.
 
 
Ne átkozzon engem, nem vagyok én oka,
Mert én az ő lányát nem szerettem soha.
 
 
A kit én szeretek, meg van az szeretve,
Ha rá tekintek is, elfakad nevetve.
 
 
A pünkösti rózsa kihajlott az utra,
Eredj oda, rózsám, köss bokrétát róla.
 
 
Tedd az öved mellé, két szemem láttára,
Viseld el galambom, lányok boszujára.
 

57

 
A kinek nincs szeretője,
Menjen ki a zöld erdőbe.
 
 
Szakaszszon egy falevelet,
Adja annak, a kit szeret.
 
 
Mondja neki: édes rózsám,
Eljösz-e farsangban hozzám?
 
 
Ha valami lesz belőle,
Kérjen egy pár csókot tőle.
 
 
Nekem nem kell, van már nekem,
Adott Isten, a mit kértem.
 
 
Szépet adott, jót is adott,
Kiben szivem megnyugodott.
 

58

 
Jaj be szennyes a kendője,
Talán nincsen szeretője?
Adja ide, hadd mossam ki,
Ugy sem szeret engem senki.
 
 
Kinek nincsen szeretője,
Menjen ki a zőld erdőbe;
Irja fel a falevélre,
Hogy nincs neki szeretője.
 

59

 
Árva vagyok árva
Mint mezőben tarló,
Kinek ékességét
Elvette a sarló.
 
 
Nekem is elvette
Egy semmirevaló;
Ássa ki a szemét
Két fekete holló.
 
 
Hegyek közt lakásom,
Keress fel galambom!
Csendes folyóviznek
Csak zugását hallom.
 
 
A nyári folyóviz
Télre megaluszik,
De az én bus szivem
Soha meg nem nyugszik.
 

60

 
A kit az én szivem szeret,
Nem ir az nekem levelet.
Pedig szive tudom, szeret
Mert az régen az enyim lett.
 
 
Ha én levelet irhatnék,
Arany pecsét alatt irnék,
A szivemet belé tenném,
Hozzád, rózsám elküldeném.
 

61

 
Lehullott a csillag,
Nincs kinek felszedni,
Ebb’ a nagy faluba
Nincsen kit szeretni.
 
 
Vóna kit szeretni,
De nincs kinek hinni,
Titkos panaszimat
Nincs kinek mondani.
 
 
Madárnak mondanám,
De nem tud szólani,
Ha embernek mondom,
Minden fogja tudni.
 

62

 
Az én hazám város volna,
Közepében egy bolt volna;
Én volnék a patikáros,
Ha megengedné a város.
Én árulnék pirositót,
Leányoknak ifjuitót,
Legényeknek szomoritót.
 
 
Ha én boltos legény volnék,
Piros pántlikát árulnék;
Szőke kis lány arra menne,
Fekete tafotát venne.
Ide jőjjön, itt válaszszon,
Tán nem gyászol, leányaszszony!
Tán nem gyászol, leányaszszony!
 
 
Dehogy nem gyászolok, hallja!
Most fekszik a rózsám halva.
Nem élek én már sokáig,
Hushagyó végső napjáig.
Kiteritnek akkorára,
A galambom két karjára,
A galambom két karjára.
 

63

 
Árva vagyok, árva lettem,
Szerencsétlennek születtem,
Mert attól elrekesztettem,
A kit igazán szerettem.
 
 
Bezárom hát bus szivemet,
Siratom szeretetemet;
El kell hagynom kedvesemet,
Vele együtt mindenemet.
 
 
Ott, a hol nem látnak mások,
Magamnak majd egy sirt ások,
A búk és könyhullatások
Lesznek nekem a sirásók.
 

64

 
Busulok is, bánkódom is!
Rám fér én rám, ha sirok is.
Egész világ minduntalan rólam beszél;
De azt csak elfujja a szél, fujja a szél.
 
 
Ha megérem szabadságom,
Hűségedért, gyöngyvirágom,
Majd elveszlek esztendőre, jövendőre,
Rózsalánczon fogunk menni esküvőre.
 
 
Elbusulom én magamat,
Mert elhagytam galambomat;
Pedig akármerre, merre járok,
Olyan igaz szeretőre nem találok.
 

65

 
Azt gondolom, eső esik,
Pedig a szemem könyezik.
A szeretőm halva fekszik,
Holnap délre eltemetik.
 
 
Bár csak addig ki ne vinnék,
Mig én innen oda mennék,
Koporsójára borulnék,
Jaj beh keservesen sirnék.
 

66

 
Mikor én kis gyermek voltam,
A dióért majd megholtam,
De már mivel nagyobb vagyok,
A leányért majd meghalok.
 
 
Mikor én kis leány voltam,
Mindig babával játszottam;
Még akkor magam sem tudtam,
Most tudom már, mit akartam.
 
 
A kis gyermek gyermekre vár,
A kis leány leánynyal jár!
De a legény leánynyal jár,
A leány meg legényre vár.
 

67

 
Nem átkozlak, nem szokásom,
De sok sürű sohajtásom
Felhat a magas egekre;
Mind te felelsz meg ezekre.
 
 
Nekem a legszebbik estve
Fekete szinre van festve;
Komor felettem az ég is,
Elhagyott a reménység is.
 
 
A mi engem viditana,
Az élethez kedvet adna:
Attól mind meg vagyok fosztva,
A jó mind másnak van osztva.
 
 
Fel se venném, a mi nézi,
Él az Isten, elintézi;
De hogy értem ő is érzi,
Ez, a mi szivemet vérzi.
 

68

 
Hajtsd ki babám, az ökröket,
Legeltesd meg szegényeket,
Hej, legeltesd meg szegényeket!
 
 
Tilalmasba ne hajtsd őket,
Mert elveszik a szürödet,
Hej, mert elveszik a szürödet.
 
 
Ha elveszik a szürödet,
Mivel takarsz be engemet?
Hej, mivel takarsz be engemet?
 
 
Van énnekem czifra bundám,
Avval takaródzunk, rózsám,
Hej, avval takaródzunk, rózsám.
 
 
Van énnekem egy szép házam,
Abban vagyon vetett ágyam,
Hej, abban vagyon vetett ágyam.
 
 
Vetett ágyban czifra dunna,
Avval takarlak be, rúzsa!
Hej, avval takarlak be, rúzsa!
 

69

 
Jaj beh sáros ez az ut,
Volt szeretőm, de rám unt.
Jaj beh csillagos az ég,
Majd eszébe jutok még.
 
 
Nincs már nekem szeretőm,
Csak egy veres kezkenőm.
Gondolom a szeretőm;
Csókolom a kezkenőm.
 

70

 
Biharban, Borsodban
Nincs annyi esküdt,
Hányszor az én rózsám
Vélem megesküdt;
Biharban, Borsodban
Szabolcs vármegyében,
Nincs annyi esküdt,
Hányszor megesküdt.
 
 
Kakas a szemeten
Annyit nem kapar,
Hányszor az én rózsám
Engem betakar.
Pedig éjjel, nappal
Mindig egyre kapar;
Annyit nem kapar,
Hányszor betakar.
 
 
A malom kereke
Annyit nem fordul,
Hányszor az én rózsám
Engem megcsókol.
Pedig éjjel, nappal
Mindig egyre fordul;
Annyit nem fordul,
Hányszor megcsókol!
 

71

 
Haragszik a rózsám anyja,
Hogy engem szeret a fia.
Ha haragszik, tegyen róla.
Vessen békót a lábára…
 
 
Pányvázza ki málvafára,
Szivárványszin pántlikára;
Engemet hivjon strázsára,
Ott is én leszek a párja.
 

72

 
Ugy meg vagyok határozva,
Mint a csikó kantározva;
Szabadságom el van zárva,
Mint a madár kalitkába.
 
 
Ha még egyszer szabadulok,
Több szerelmet nem koldulok.
Szabadságért halok, élek,
Mig bennem cseng bong a lélek.
 

73

 
Elmentem én a szőlőbe,
Ráhágtam a venyigére;
Venyigéről venyigére,
Fáj a szívem a szőkére.
 
 
Elmentem én a tanyára,
Ráhágtam a tökindára;
Tökindáról tökindára,
Fáj a szivem a barnára.
 
 
Onnan mentem a csárdába,
Barna babám látására;
S mig a barnát ölelgettem,
A szőkét elfelejtettem.
 

74

 
Rózsa, rózsa, piros rózsa,
De késő jársz a fonóba.
Kedden este jöttél volna,
Legkedvesebb lettél volna.
 
 
Kedden este jöttél volna,
Legkedvesebb lettél volna.
De hogy szerdán este jöttél,
Legutálatosabb lettél.
 

75

 
Van szeretőm, kettő, három,
Három közt csak akad párom;
Jaj Istenem, de megjárom,
Ha majd elhagy mind a három.
 
 
Mostan még csak vigan élek,
Egyen kettőt is cserélek.
De bezzeg, ha asszony leszek,
A bunak is helyt engedek.
 

76

 
Csillagos az ég, csillagos,
Rózsafa levele harmatos;
Rózsafa levele, szakadj rám,
Kedves édes rózsám, nézz reám.
 
 
Csillagos az ég, csillagos,
Bú szállt a szivemre, bánatos;
Akárhova hajtsam fejemet,
Sehol sem találom helyemet.
 

77

 
Bimbóbul lesz a piros rózsa,
Piros rózsábúl a bokréta,
Rózsa a bimbóbul,
Szerelem a csókbul.
Eszemadta!
 

78

 
Fáj a szivem, megvallom,
Érted, kedves angyalom!
Alig, alig dobog már,
Vagy talán bennem sincs már.
 
 
Mert, mihelyt megláttalak,
Mindjárt megkivántalak;
Mert két szemed fekete,
A szivem megszerette.
 
 
Ne egy arany, másik is,
Harmadik is, magam is;
Ha szeretsz is, ha nem is,
Csókollak ezerszer is.
 
 
Leiratom képedet,
Aranynyal a nevedet,
Gyönyörű termetedet,
Fekete két szemedet.
 

79

 
Lányom, lányom, gyöngyvirágom,
Kerti rózsaszálom!
Elmennél-e a kovácshoz,
Az eszemadtához?
Jaj anyám, a kovács
Olyan mint a rosz bogrács.
Nem megyek én ahoz.
 
 
Lányom, lányom, gyöngyvirágom,
Kerti rózsaszálom!
Elmennél-e a takácshoz,
Az eszemadtához?
Jaj anyám, a takács,
Olyan mint a záptojás.
Nem megyek én ahoz.
 
 
Lányom, lányom, gyöngyvirágom,
Kerti rózsaszálom!
Elmennél-e a Jánoshoz,
Az eszemadtához?
Jaj anyám, a János,
Valamennyi mind álmos,
Nem megyek én ahoz.
 
 
Lányom, lányom, gyöngyvirágom,
Kerti rózsaszálom!
Elmennél-e a diákhoz,
Az eszemadtához?
Jaj anyám, a diák,
Olyan mint a gyöngyvirág.
Elmegyek én ahoz.
 

80

 
Felülről forditott a szél,
Zörög az akácfalevél,
Édes rózsám, hová lettél,
Hogy az este el nem jöttél?
 
 
Jöttem volna, nem jöhettem,
Szabadulást nem vehettem.
Mással estem szerelembe,
Holtig való gyötrelembe.
 

81

 
Fekete pántlikám,
Fujdogálja a szél,
Köszönöm, galambom,
Hogy eddig szerettél.
 
 
Köszönöm azokat
A szives csókokat,
Melyekkel orcámat
Sűrűn boritottad.
 
 
Látod-e amoda
Azt a száraz nyárfát?
Mikor az kizöldűl,
Akkor jövök hozzád.
 
 
Istenem, teremtőm!
Zöldűl már az én fám;
Még se jön én hozzám
Az én kedves rózsám.
 

82

 
Azt mondják: nem adnak
Engem galambomnak,
Hanem inkább másnak,
Annak a hat ökrös
Fekete subásnak.
 
 
Pedig az én rózsám
Ha szeliden néz rám,
Vagy ha csókot hint rám,
Tizenkét ökörért
Csakugyan nem adnám.
 
 
Megkinál csókjával,
Piros szamócával,
Melyet az ujjával
Csipegetett, midőn
Kün volt a nyájával.
 
 
Igérte, hogy mához,
Két hétre gyűrűt hoz,
Azután oltárhoz
Térdepelend velem,
S elviszen magához.
 
 
Édes anyám, kérem,
Ne hűtse meg vérem,
Hiszen azt igérem,
Hogy én a rózsámmal,
Holtomig beérem.
 

83

 
Házasodtam, beh rosz fajta,
Emelt főmet búnak hajtja;
Emészti az életemet,
Azzal együtt vig kedvemet.
 
 
Nézd meg pajtás, nézd jól anyját,
Aztán kérd meg az ő lányát.
Mert ha anyja gonosz faju,
Leányával tied a bú.
 

84

 
Már én nem beszélek nagyon,
Mert kihallik az ablakon.
Az én babám olyan csalfa,
Mindig oda kün hallgatja.
 
 
Ki van kivül az ablakon?
Jöjön be, majd megcsókolom;
De ha nem az én galambom,
Innen ugyan elballagjon.
 

85

 
Vetettem violát,
Várom kikelését;
Várom a rózsámnak
Haza jövetelét.
 
 
Kikelt a viola,
De nem igen teljes,
Haza jött a rózsám,
De nem igen kedves.
 

86

 
Annyi nekem az irigyem,
Mint a fűszál a nagy réten;
Hol felvesznek, hol letesznek,
Az irigyek majd megesznek.
 
 
A világnak irigyei,
El akarnak emészteni.
El akarnak emészteni,
De az Isten nem engedi.
 

87

 
Erdő, erdő, beh szép kerek erdő!
Közepiben két szál gyenge vessző.
Gulya, ménes legeli azt,
Az én rózsám téríti azt.
Ej haj kedves rózsám, tőled meg kell válni.
 
 
Guba, guba, debreceni guba!
Kit nem adnék hat ökörért soha.
A hat ökör szántó vető,
De a guba hiv szerető.
Ej haj kedves rózsám, tőled meg kell válni.
 
 
Erdő, erdő, beh szép kerek erdő!
Be szép legény kerüli azt kettő.
Ha az Isten megengedi,
Őszszel párja fogok lenni.
Ej haj kedves rózsám, tőled meg kell válni.
 

88

 
Ha te elmégy, én is el,
Nem maradok tőled el.
Ugy babám, ugy, ugy, ugy,
Ha te szeretsz, én is ugy.
 
 
Ha te kimégy, én is ki,
Megölellek oda ki.
Ugy babám, ugy, ugy, ugy,
Ha te szeretsz én is ugy.
 
 
Ha te bemégy, én is be
Megcsókollak oda be.
Ugy babám, ugy, ugy, ugy,
Ha te szeretsz, én is ugy.
 
 
Ha te meghalsz, én is meg,
Hogy az Isten áldjon meg.
Ugy babám, ugy, ugy, ugy,
Ha te szeretsz, én is ugy.
 

89

 
Egy kis kórót kaszáltattam,
Ugy meg égett, ugy, ugy, ugy.
Egy kis tejet forraltattam,
Ugy megforrott, ugy, ugy, ugy.
 
 
Pap fogja kezemet,
Ugy szégyenlem, ugy, ugy, ugy.
Mester mondja: hozzá menjek,
Ugy akarom, ugy, ugy, ugy.
 

90

 
Elmegyek, elmegyek, messze földre megyek,
Ennek a falunak lakosa nem leszek.
 
 
Ha elmégy, ha elmégy, csak hozzám igaz légy,
Igaz szereteted hamisra ne forditsd.
 
 
Kisérj el galambom, csak a kapuig is,
Azután elmegyek magam egyedül is.
 

91

 
A kertemet felszántottam
Ugar gyanánt,
Bele egy szép lányt ültettem
Rózsa gyanánt.
Annak aratása,
Csomóba rakása:
Kedves galambomnak velem mulatása.
 

92

 
Csak azért szeretek falu végén lakni,
Hogy az én galambom arra jár itatni.
 
 
Arra jár itatni, magát fitogatni,
Magát fitogatni, a lovat ugratni.
 
 
Mig a lova iszik, lehet vele szólni,
Piros két orcáját meg lehet csókolni.
 

93

 
Megvettem a szeretőmet
Nagy áron,
Általvittem vagy tizenkét
Határon.
 
 
Hol vizeken, hol patakon,
Hol sáron,
El sem hagyom, mig élek a
Világon.
 

94

 
Kis kutya, nagy kutya
Nem ugat hiába,
Van nekem szeretőm,
Nánás városába.
Olyan mind a kettő
Mint az arany vessző,
Szőke is, barna is,
Szeret mind a kettő.
 
 
Egyiket nem adnám
Nánás városáért;
Másikat nem adnám
A világ kincseért,
Olyan mind a kettő
Mint az arany vessző,
Szőke is, barna is
Szeret mind a kettő.
 

95

 
Kilenc hete, mióta itt
Halászok,
Könyeimtől egy csepp vizet
Sem látok.
 
 
Kifogtam a barna babám
Kendőjét,
Beirattam zöld selyemmel
A nevét.
 

96

 
Nem vagy legény nem vagy,
Nem mersz csókot adni;
Azt gondolod, rózsám,
Nem t’om visszaadni.
 
 
Vissza t’om én adni,
Meg is t’om köszönni,
Páratlan csókodnak
Párját tudom adni.
 

97

 
Más a veréb, más a fecske,
A dongó légy, a méhecske,
A békavirág nem rózsa,
A vad egres nem malozsa.
 
 
Más az arany, a sárga réz,
A gombóta, a lépes méz.
Nem sirat egy rigót egy nyár,
Nincs félpénzben száz arany kár.
 
 
Más a hiv szerető búja,
Ki ugy szeret mint a héja;
Galambom! ezt nem gondoltad,
Midőn hív szivem elhagytad.
 

98

 
Te voltál szeretőm, te, te,
Eszemadta, teremtette!
Te csaltál meg engem, te, te!
Verjen meg az Isten érte.
 
 
Szidott anyád, ne szidjon már,
Mert nem téged szeretlek már,
De sokat szidott hiába,
Még sem fogott meg ez átka.
 
 
Szálljon bánat a szivedre,
Soha ne élj vig kedvedre;
Akkor jussak én eszedbe,
Mikor bú száll a szivedre.
 

99

 
Szerelem van minden fűben, minden fában,
Minden csuszó mászó kis állatocskában.
A szerelem oly édes,
Mint a kenyér ha mézes,
Hogyha mézes.
 

100

 
Az én szivem tárva, nyitva,
Nem is volt az soha csukva,
Foglal benne minden helyet,
Mer a divat már most a lett.
 
 
Imitt egyet csókolgatok,
Másnak amott hódolgatok;
A kit reggel ölelgettem,
Délután már nem ismerem.
 

101

 
Ehol jön az este,
Hogy kell lefeküdni;
Ösmeretlen társat
Hogy kell megölelni?
 
 
Mikor ölelgetném,
Fájnak az karjaim:
Mikor csókolgatnám,
Hullnak az könyeim.
 

102

 
Haragszom az olyan szóra,
Ki a legényeket szólja.
Mert a legény arany csillag,
Arany garádicson ballag.
 
 
Haragszom az olyan szóra,
Ki a leányokat szólja.
Mert a leány arany alma,
Fölteszem a fogasomra.
 
 
Haragszom az olyan szóra,
Ki az asszonyokat szólja.
Mert az asszony pergő rokka,
Pereg az minden hajnalba.
 

103

 
Minek nekem ez a város,
Ha nem vagyok benne páros?
Minek nekem ez a puszta,
Ha nem szeret Barna Pista?
 
 
Minek nekem minden kincsem,
Hogyha hiv szeretőm nincsen?
Minek nekem ez a világ,
Ha nem vagyok benne virág?
 
 
Minek nekem a szép termet,
Ha nincs, a ki megölelget?
Minek a szép csillagos ég,
Ha szivem szomoru mindég?
 
 
Minek a rózsaszin hajnal,
Ha várni kell mindég búval,
Nem kell nekem csak temető,
Ott megnyugtat a teremtő!
 

104

 
Addig éli a leány a világát
Mig szél fujja piros pántlikáját;
Ha nem fujja piros pántlikáját,
Búval éli a leány világát.
 
 
Addig éli a legény világát,
Mig szél fujja bokrétás kalapját,
Ha nem fujja bokrétás kalapját,
Búval éli a legény világát.
 

105

 
Most akadtam egy csorgóra,
A csorgóban egy leányra.
Kinek aludttej a lába,
Jóféle citrom az álla.
 
 
Malozsaszőlő a nyaka,
Mézes kalács az ajaka.
Szeme kökény, foga gyémánt,
Az inye arany paszománt.
 
 
Mézbül van a beszélője,
Szekfűből a nyeldeklője,
Képe rózsa, szája cukor,
Szemöldöke selyemfodor.
 

106

 
A gallyai faluvégen
Ragyog egy csillag az égen,
Én is odavaló vagyok,
A hol az a csillag ragyog.
 
 
Ne menj rózsám, a mezőre,
Sokat sirtam a zöld fűre;
Szemeimnek gyöngy harmatja
Gyönge lábad föláztatja.
 
 
Göndör hajad simitsd hátra,
Hadd nézhessek szép orcádra,
Adj egy csókot utoljára,
Bum eltemet nem sokára.
 

107

 
Pest mellett van egy kertecske, kuk!
Pest mellett van egy kertecske,
Abban lakik szép szűzecske,
Kuk, kuk, ku-ku-ku-ku-kuk!
 
 
Mikor éjjel álmodozom, kuk!
Mikor éjjel álmodozom,
Azt gondolom, veled játszom,
Kuk, kuk, ku-ku-ku-kuk!
 
 
Reszket pennám, alig irok, kuk!
Reszket pennám, alig irok,
Hogy nem látlak, azért sirok,
Kuk, kuk, ku-ku-ku-kuk!
 
 
Pesten jártam iskolába, kuk!
Pesten jártam iskolába,
Térdig jártam a rózsába,
Kuk, kuk, ku-ku-ku-kuk!
 
 
Lehajoltam, szakasztottam, kuk!
Lehajoltam, szakasztottam,
Kedves galambomnak adtam,
Kuk, kuk, ku-ku-ku-kuk!