Holdtánc

A férfi tekintetétől Envy meztelennek érezte magát. Ahogy azok a szemek végigpásztázták a testét, egyes helyeken hosszabban elidőzve... olyan érzéssel töltötte el, mintha a férfi kezei játszottak volna érzékien azokon a helyeken. A vágyakozás, hogy nekivesse magát a ketrec rácsainak és egyenesen könyörögjön azért, hogy a férfi azonnal tegye magáévá jó keményen, szinte ellenállhatatlanná vált.

Elszakítva tekintetét az igéző szemektől, Envy próbálta emlékeztetni magát, hogy bármikor otthagyhatja a táncteret, amikor csak akarja.

Trevor nem igazán tudta elengedni magát, még akkor sem, amikor megpróbálta átadni magát a tánc ütemének és eggyé válni a tömeggel, amennyire csak lehetséges. De nem a szexi lányok és a tánc miatt volt ma este itt. Egy pillanatra se vette le a szemét a ketrecben lévő férfiról, mert ő volt megfigyelésének igazi célpontja.

A férfit Devon Santosnak hívták, és vele látták utoljára Kelly Fostert, azt a húszéves lányt, akit holtan találtak a múlt héten az egyik közeli sikátorban. Utoljára ezzel a férfival látták ugyanebben a ketrecben.

A nyomozás során még annyit tudott kideríteni, hogy az áldozat éppen felmondott az Éjfényben, a város másik elit szórakozóhelyén. Csak egyetlen éjszakát dolgozott a Holdtáncban... amely a halálával végződött. Nem csak ez után az agy haláleset után nyomozott, de ez az egy ígérkezett forró nyomnak. Bárki is hagyta ott a holttestet a közelben, az biztos, hogy úgy hagyta ott a vérpumáknak és vérjaguároknak mint egyfajta ajándékot.

Devon csak résztulajdonosa volt ennek a klubnak, testvéreivel, Nickkel, Warrennel és Kattel együtt. A pletykák szerint a két klub között titkon vérre menő viszály alakult ki, a két család azóta, hogy tíz évvel ezelőtt mindkét család alapító atyja eltűnt, kibékíthetetlen ellenséggé vált.

Trevor tekintete megvetővé vált, ahogy felidézte magában, miért is áll harcban a két klub. Ezek egyáltalán nem hétköznapi klubok voltak; a tulajok és egyben üzemeltetők mind alakváltók. Amelyikben Kelly dolgozott, azt vérpumák vezették. Otthagyta őket, hogy a vérjaguároknak dolgozzon, viszont másnap holtan került elő. Ezt az egybeesést nem lehetett figyelmen kívül hagyni.

Ha az emberek megtudnák, hogy alakváltók élnek közöttük, kitörne a pánik... de már régóta beilleszkedtek anélkül, hogy fény derült volna a titokra. És amíg betartják az emberek törvényeit, semmi ok arra, hogy tömeges káoszt robbantsanak ki azzal, hogy kiadják őket. Az emberek egészen a középkori boszorkányüldözésekig süllyednének vissza, ha ez megtörténne.

A CIA paranormális részlegének titkos műveleti csoportja elméletben ugyanazt a módszert vetette be, mint amit a repülő csészealjak és földönkívüliek esetében; hazugság, eltüntetés, ferdítés. Az alakváltóknál sokkal szörnyűbb dolgok és békében együtt tudtak élni az emberekkel... olyan veszélyes lények, amelyekről az emberek legfeljebb csak ócska horrorfilmeket csináltak, sőt a legtöbb embernek a mai napig fogalma sincs ezek létezéséről.

De amikor emberek kezdtek eltűnni vagy holtan előkerülni, Trevor és csapata nyomozásba kezdett, hogy kiderítse mi folyik itt.

Ahogy látta, hogy Devon magára hagyja a lányt, aki a ketrecében volt, hogy közelebb lépjen a rácsokhoz és lenézzen valakire, követte szemével, hogy kit szemelhetett ki magának. Amint megpillantotta Envyt, ahogy nekivetette hátát a ketrecnek, körbevéve kiéhezett férfiakkal, érezte, hogy pillanatok alatt forró napalmként tölti meg ereit a vére.

Mi büdös francot csinál ez ott? A legkisebb tétovázás nélkül otthagyta táncpartnereit és a lány irányába kezdett erőszakosan furakodni a tömegen keresztül.

Devon torka mélyéről halkan morogni kezdett, felkeltette érdeklődését, ahogy Envy felemelte kezét, hogy tánca közben maga mögött megfogja a rácsokat. Kifinomult szaglásával megérezte a lány forró testének illatát, megkülönböztetve azt a klub összes többi ingerétől, mintha egyenesen csak őt hívogatná. Kezeivel körbefonta a lány kezeit, majd ujjait finoman végigvezette a lány karjain a ketrec rácsai mögül.

Envy épp készült felnézni az erotikus táncosra, amikor valaki megragadta a karjait és lerántott a rácsról. Egyesen elámult, amikor meglátta, hogy ki volt az. Teljesen meg is feledkezett Trevorról! A vágyakozással teli érzés elhalványult és újra a harag lépett a helyébe, ahogy eszébe jutott, hogy tulajdonképpen miért is jött a Holdtáncba... bosszúért.

„Te meg mi az úristent csinálsz itt?” - Trevor talán túl keményen szólt a lányhoz, ahogy próbálta elrángatni a ketrectől és Devon közeléből. Ha a vérjaguár a gyilkos, akkor ahogy Envyre vetette tekintetét nem jelenthetett semmi mást, csak azt, hogy őt jelölte ki új áldozatául.

Envy az egyik kezével szorosan kapaszkodott a rácsba, de egyszerűen csak amiatt, mert nem igazán tetszett neki, ahogy Trevor megpróbált vele erősködni. Olyan érzése volt, mintha Trevor úgy akarná beállítani a helyzetet, hogy ő a hibás. Bevetette legcsábosabb mosolyát és ’ártatlanul’ hozzátette: „Én csak táncolni jöttem... akárcsak te.”

Trevor összeszorította ajkait, mivel nem tudta, mit is válaszolhatna, hisz tudta, Envy látta őt táncolni más lányokkal, viszont azt nem sejtheti, hogy csak alibinek használta őket. Pedig még a nevüket se kérdezte meg. Egymás szemeibe néztek pár pillanatig, mielőtt sóhajtott volna egyet.

Közelebb hajolt hozzá, hogy a fülébe súghassa: „Meg tudom magyarázni”. Nem akarta előtte felfedni, hogy ki is ő valójában, mert akárcsak az ostoba bátyja, ő is attól tartott, hogy azt fogja hinni, hogy csak arra kell neki, hogy könnyebben bejuthasson azokba a bárokba, ahol Envy dolgozik.

„Gyere már!” – próbálta újra elrángatni Devon fürkésző tekintete elől. Trevor még egyszer rávetette tekintetét Devonra és ha szemmel ölni lehetne, már a saját vérében fuldokolna a padlón. Devon viszonozta a gyilkos pillantást, majd inkább a ketrecbeli barátnője felé fordult.

Envy hitetlenül rázta meg a fejét. Na persze, biztos megmagyarázza... van is mit. „Csak táncolni jöttem. Táncolhatok ezekkel a helyes srácokkal vagy esetleg összeszedhetnéd magad és csatlakozhatnál.” - ahogy odavetette, felhúzta a szemöldökét, mintha neki tök mindegy, Trevor hogy dönt.

Trevor lassan oldalra tekintett és válla felett végigmérte a beindult srácokat, akik a közelben ólálkodtak, hátha van még esélyük. „Kopjatok le!” – közölte felük kimért, de halálos hangszínnel, s közben közelebb lépett Envyhez. Ha táncolni akar, akkor ezen nem múlik, majd ő táncol vele.

Envy kissé sértődötten fintorgott Trevorra, de titkon azon gondolkozott, hogy miért féltékenykedhet, hisz nemrég igen beleveszett két másik lányba. „Egyáltalán nem vagy vicces.” Végül elengedte a rácsot és ahogy leengedte a kezét, hanyagul elővette a miniatűr sokkolót, majd maga mellé emelte a kezeit, mintha csak táncolna.

Devon teljes magasságában állt a lány mögött az emelvényen, és hosszan nézte a kis vöröst, aki többet keltett fel benne a puszta érdeklődésnél. Viszont nem tetszett neki, ahogy megérezte Trevor szagát, amikor megpróbálta elrángatni tőle. A jó öreg puskapor szagát érezte, amiből tudta, hogy fegyvert rejt magánál. Kinyúlt és kívülről kinyitotta a ketrecet, majd odaszólt a táncoslánynak, hogy kis szünetet tart.

Megérintette a fülét, ahogy bátyja szólt neki az alig látható headseten át, hogy a lány, akit a rácsnál látott egy sokkolót tart magánál és úgy néz ki, használni is fogja. Keresztülnézett a tánctéren az UV-fény felé, amely megvilágította a lépcsőket és látta, hogy Nick már ott áll, felkészülten, hogy közbelépjen, ha szükséges.

Warren hangját hallotta a headseten keresztül, azonnal rájött, hogy a legidősebb testvér az egyik plafonhoz rögzített konzolon lévő éjjellátó kamerán keresztül figyel.

Ahogy visszanézve látta Envy kezeit más férfi testén vándorolni, Devon úgy érezte legszívesebben letépné riválisa fejét. De ez az érzés csak addig tartott, amíg meg nem látta az sokkoló fémes csillanását, ahogy a lány kezében a csípője felé tartott. Ajkai mintha mosolyra húzódtak volna, ahogy eldöntötte, egyelőre nem lép közbe.

„Majd én intézem.” – szólt vissza a Devon a headseten keresztül.

Chad és Jason egymásra mosolyogtak, hisz tudták nemsokára kezdődik a műsor, így elindultak a tánctérre vezető lépcső felé.

Trevor hirtelen ráeszmélt, hogy Envy nem is mondta neki, hogy idejön, akkor miért is van bűntudata? „Azt kérdeztem, mit csinálsz itt?” – tette fel újra a nagy kérdést, viszont ez alkalommal hangja nyugodtabb volt, ahogy közelebb lépett a lányhoz. Nem volt valami jó ötlet, mert a lány közelségétől elvesztette gondolatai felett az uralmat, ahogy a vér hirtelen nem az agyába kezdett áramlani, hanem kissé lejjebb, olyan merevedést okozva, amelyet nem tapasztalt egész este.

Envy kívánatosan hozzányomta a testét a sráchoz, hogy majd hirtelen el tudjon lépni tőle. „Azért jöttem, hogy adjak neked valami.” – válaszolta, és a tánctéren felgyülemlett, összes túlfűtött vágyát beleöntötte szemének villanásába, hogy elterelje Trevor figyelmét.

„Remélem passzolni fog ahhoz, amit én tartogatok a számodra...” – súgta vissza kéjesen, ahogy érezte a lány kezét a farkánál.

„Mindjárt meglátjuk...” – szisszentette oda a választ, majd nekinyomta a sokkolót a szerencsétlen hapsi ágaskodó hímtagjának, aki elvesztve uralmát teste felett, hangtalanul térdre esett. „Hoppácska!” - tette hozzá megvetően, majd gyorsan visszacsúsztatta a sokkolót a zsebébe, mielőtt megfordult és menekülőre fogta a dolgot. Semmi kedve sem volt ahhoz, hogy jelen legyen, amikor Trevor visszanyeri erejét.

Ahogy Envy úton volt keresztül a sötétített tánctéren, valaki egy erős szorítással megragadta a karját. Mivel azt hitte, a testvére az, fel se nézett, csak követte a férfit. Amikor épp felpillantott egy kis ajtó nyílt ki előtte és a férfi belökte rajta.

Mire észbe kaphatott volna, hogy megforduljon, már be is záródott mögötte az ajtó és hallotta a zár kattanását. Felkapcsolódott a plafon megvilágítása, így láthatóvá vált néhány TV képernyő és a férfi, aki a ketreceben volt nemrég. Épp nyitotta volna a száját, hogy mentegetőzzön, de a férfi belefojtotta a szót.

„Arra gondoltam, hogy talán jobb lesz, ha biztonságban, az irodából nézed meg a munkád eredményét...” – mosolyodott el enyhe gúnnyal Devon, és az egyik képernyőre mutatott.

Envy a képernyő felé nézett arra gondolva, hogy majd jót mulat Trevor látványán, ahogy legféltettebb szervét fájlalja... de azt vette észre magán, hogy meglehetősen bánja, ami történt. Mondhatni nehéz szívvel gondolt a férfira. Látva őt fájdalmak közepette hirtelen azt érezte, hogy hálás, amiért csak olyan monitoron látja, amelyen nincs hang, mert abban az egy dologban biztos volt, hogy nem akarja hallani, amit Trevor mond.

Csendben nézte végig, ahogy Chad és Jason megjelent a tömegben és segítettek neki az emeletre vezető lépcsőn. Nem tudta kitalálni, hogy mit mondhatott, de amikor Trevor olyan erővel lökte el Chadet magától, amelyre elvileg senki se képes másodpercekkel azután, hogy lesokkolták, azonnal az ajtó felé pillantott, hogy visszarohanjon, mielőtt bárkinek baja esik.

Látva a táncost, aki közte és az ajtó között állt, ahogy figyelmeztetően megrázta a fejét, Envy inkább visszapillantott a monitorra és meglepődve látta, hogy Jason feszítette meg Trevor karját, amíg Chad megbilincselte.

Haragudott magára, amiért gyerekesen állt bosszút, és meg is indult az ajtó felé, hogy szóljon Chadnek, hogy engedje el Trevort. De a férfi újra megragadta a karját. A padlóra vetette a tekintetét, hogy ne kelljen a férfi szemébe nézni, mivel nyilvánvaló volt, hogy csakis az ő hibájából kezdődött az egész. A bűntudat csak tovább erősítette a dühét és ezáltal visszanyerte bátorságát is.

„Biztos jó ötlet hozzám nyúlnod? Épp most láttál lesokkolózni egy hapsit...” - egyúttal fenyegetően felvillantotta szemeit, miközben arra koncentrált, nehogy elálljon a lélegzete attól, amit lát. Most, hogy közelről is szemügyre vehette a férfit, annak szemei még igézőbbek voltak, mint amilyennek a ketrec rácsai mögött látta.

„Akárkik is azok a fickók, talán jobb, ha hagyjuk, hogy távozzanak a klubból, mielőtt visszamész táncolni.” - figyelmeztette újra Devon, miközben figyelte, ahogy Envy szemeiben felizzik a tűz. Szinte látta, hogy a lány teste megfeszül, annyira akar segíteni annak, akinek épp most okozott hatalmas fájdalmat... de egyáltalán nem állt szándékában elengedni. „Hogy hívnak?”

„Miért?” - kérdezte Envy, miközben kihúzta a kezét a férfi markából. „Hogy a tulajokkal kitilttathass a klubból?”

„Nem egészen...” – mordult sötéten Devon az ötlet hallatán. „De jobb lenne, ha a sokkoló a zsebedben maradna az éjjel hátralévő részében.” Nézte, ahogy a lány tekintete újra a monitorra vetült, hogy lássa áldozata már messze jár.

’Fenébe!’ – gondolta magában Envy, és nekivetette a hátát az ajtónak, hogy érezze a a zene rezgéseit a fán keresztül. Beleharapott az ajkába, mert érezte, ezúttal túl messzire ment. Eszébe jutott, hogy ma éjjel nem csak emiatt jött a Holdtánca, és azon mélázott, vajon ez a pillanat alkalmas-e arra, hogy rákérdezzen, van-e üresedés. Végül is, mit veszíthet? Gondolatban megvonta a vállát, mielőtt megkérdezte: „Nem tudod, esetleg van-e itt a klubban álláslehetőség?”

Devon nem tudta mosolyát, amely lassan kiült az arcára. Mit meg nem adna azért, hogy vele lehessen a ketrecben egy kis időre, hogy megpróbálja megzabolázni a lányban lévő tüzet. „Táncos vagy?” – kérdezte magában reménykedve.

Envy szemei tágabbra nyíltak, ahogy felvillant előtte a kép, ahogy látta a férfit táncolni, tovább gondolva érezte, a combjai közt feltámad a forróság... de sajnálatos módon, az arcán is megtágultak az erek. „Nem.” – szinte suttogta rekedten – „Nem táncolok. Pultos vagyok néhány közelben lévő klubban és arra gondoltam, beadom a jelentkezést, amíg itt vagyok.”

„Kár...” – húzta el a száját Devon, majd előrébb lépett és kihúzta az asztal egyik fiókját. Elővett egy jelentkezési lapot és odaadta neki. Még nem árulta el neki a nevét, de ha ki akarja tölteni az űrlapot, akkor minden információ meglesz, amire csak szüksége lehet. De mindenek előtt azt akarta biztosra tudni, hogy soha sem dolgozott az Éjfényben.

Nagyon elege volt, hogy állandóan küldenek valakit körbeszaglászni. Quinn volt az, aki véget vetett a vérpumák és vérjaguárok közötti barátságnak, így hát ő azon az állásponton volt, hogy jobban jár az összes vérpuma, ha messzire elkerülik az ő területét.

Valaki az Éjfényből küldte azt a lányt, akit legutóbb felvettek, és most, hogy meggyilkolták, a vérpumák a Holdtánc tulajaitól várják a választ... akárcsak a mocskos fakabátok. És persze volt akkora szerencséje, hogy az egyetlen éjjel, amikor itt dolgozott, pont azt kérte, hogy vele lehessen a ketrecben.

Devon kijjebb húzta a széket az asztaltól, hisz tudta, csak úgy tudja hosszabb maradásra bírni Envyt, ha megadja neki, amit kér. „Akár most is kitöltheted. És ha szerencséd van, reggelre már lesz egy új melóhelyed.”

Envy leült és homlokát megráncolva pillantott újra a monitorra. „Szerinted a tulaj látta, ahogy lesokkolózom Trevort?” – harapott az ajkába, miközben elképzelte, vajon milyen látvány lehetett. „Bárcsak ne tettem volna meg... Komolyan!”

Devon a szék mögött a lány fölé hajolt, mintha ő is csak a monitort nézné. Odahajolt a lányhoz, hogy ajkai a lány füléhez közel legyenek, amikor megkérdezi: „Ha a tulaj látta volna és rákérdezne, akkor mit mondanál?” Lassan és mélyen szívta be a levegőt, ahogy a lány illata körülölelte és beleborzongott, ahogy az érzés felforralta vérét.

Envy elkezdte elfordítani fejét, hogy felnézzen a férfire, de inkább abbahagyta. A férfi közelsége miatt furcsa és kellemes érzés támadt fel a válla körül, amely kisugárzott felfelé a nyaka oldalán. „Hogy harapós kedvemben voltam.” – mondta enyhén sóhajtva, ahogy érezte a forróságot erősödni a háta közepén. Ez a hapsi kikészítette az érzékeit. Nem tudta, hogy mi lenne a jobb, megfordulni és rávetni magát a férfira vagy inkább menekülőre venni a dolgot.

Devon szája sarka mosolyra húzódott, de nem változtatott a testhelyzetén. „Szóval, csak úgy, minden ok nélkül lesokkolsz bárkit?” Kifinomult szaglásával érezte a lány feromonjait, amelyek gerjedelme miatt szabadultak fel a bőrén át, és ettől ő is igencsak beindult.

„Nem.” – Envy nagyon megörült, hogy elterelhette a figyelmét azzal, hogy kivett egy tollat az előtte lévő tartóból és elkezdte kitölteni az űrlapot. „Csak azokat, akik komolyan meg is érdemlik.” – válaszolta éreztetve, hogy nem akar róla beszélni.

Devon felegyenesedett és leküzdötte vágyát, hogy kiragadja a lányt a székből és maga elé ültesse az asztalon. A lány hajának néhány fürtjét ujjai közé vette, ahogy azok lelógtak a szét támlája mögé.

Csendben figyelte, ahogy kitölti a jelentkezést és a lány válla fölött minden szavát elolvasta. Envy Sexton, és szerencsére az összes vérpumák vagy vámpírok által vitt klub hiányzott arról a hosszú listáról, amelyeket referenciaként megjelölt. Tudta, hogy néhány jól megejtett telefonnal könnyen el tudja intézni, hogy legyen szabadideje. Csak meg kell kérnie őket, hogy hagyják ki egy kis időre a munkarendből. Nem igazán szándékozott bárkivel is megosztani ezt a vadmacskát.

Envy végzett a papírral és készült felállni, de Devon a vállára tette a kezét, hogy még maradjon ülve egy darabig. Gyorsan átvette a papírt és elindult az ajtó felé.

„Maradj itt. Pár percen belül jövök a válasszal.” – Devon már fogta az ajtógombot, de megállt addig, amíg Envyre figyelt.

„Hogy hívnak?” - kérdezte Envy, azon tűnődve, vajon elvihetné-e ő a papírt a főnökhöz. Talán egyúttal megejthetnék a felvételi elbeszélgetést is.

„Devon Santos” – válaszolta, majd kilépett az ajtón, mielőtt bármit reagálhatott volna.

Tudta, hogy Nick az ajtó másik oldalán már várta, mert megérezte az illatát. Miközben odaadta a papírt Nicknek, csak annyit mondott: „Vagy egy új pultosunk.” Megvárta amíg Nick átnézte a papírt, bár tudta, hogy testvére ugyanazt ellenőrzi, amit ő is nem sokkal ezelőtt.

Nick már nem egy vámpírimádó csürhét zavart el és ki kellett dobnia egy belopakodott vámpírt is, így az megalapozta a rossz kedvét egész éjjelre. Gyűlölte a vámpírokat és minden olyan embert, aki elég idióta volt ahhoz, hogy velük lógjon. Mivel nem látott semmi arra utalót, hogy ennek a lánynak bármi köze lenne hozzájuk, valamint megérezve testvére felizgultságát úgy döntött, hagyja, hogy Devon intézze, mint a saját ügyét.

Végül visszaadta a papírt, és megjegyezte: „Mondd meg neki, hogy legközelebb a sokkolót hagyja otthon.” Nick egy pár pillanatra testvére szemébe nézett, mielőtt hozzátette volna: „Kat mondta, hogy járt azzal a csávóval, akit ’felvillanyozott’, és a másik... aki megbilincselte, az meg a bátyja. ”

„Az expasinál fegyver volt. Éreztem a szagát.” - Devon megráncolta homlokát és összehúzta a szemét: „Talán párkapcsolatnak mégsem volt olyan jó...”

„Jobb lesz, ha vigyázol vele.” - Nick csóválta a fejét, ahogy látta testvére szemének csillogását. „Ha akarod a csajt, akkor a te felelősséged, amíg itt van.” Nick kivillantotta fogait, ahogy hirtelen vámpírszagot érzett, majd minden szó nélkül elindult visszafelé a lépcsőn.

Envy idegesen nézett körbe és észrevett egy liftet, amit addig nem vett észre. Igencsak nagyot nézett, amikor meglátta, hogy kódzárral működik. Elkezdett a tollal játszani az asztalon és közben azon gondolkodott, vajon mennyit kell még várnia. Mindenképp meg kellett tudnia, hogy Chad tényleg letartóztatta-e Trevort vagy csak addig bilincselte meg, amíg kivezette a klubból.

Körbenézett az asztalon, hogy mivel köthetné le a figyelmét, amíg várakozik. Született nyomozó volt, akárcsak a bátyja, bár Chad próbálta leplezni tehetségét. Az igazság az, hogy Chadből nagyszerű nyomozó válhatott volna. Mindenkinek azt mondta, hogy csak egy egyszerű kommandós, de helikopterről is lehetett látni, hogy az nem volt igaz. Ő volt a bevetési egység vezetője.

Lenézett egy papírra, amit szórakozottan, az unalomtól vezérelve vett fel. Valami göngyölegszámla volt. Ahogy végigfutott a szeme a számlázási adatokon, meglátta a nevet az alján. Lecsapta a papírt az asztalra. Devon Santos... a picsába. Ő az egyik kibaszott tulaja a helynek és elhitette vele, hogy csak egy egyszerű táncosfiú.

Ebben a pillanatban nyílt ki az ajtó és lépett be Devon. „Mikor akarsz kezdeni?”

*****

Nick sietve átvágott a tánctéren, majd szinte felszaladt a bejárathoz vezető lépcsőn. A kelleténél nagyobb erővel csapta ki az ajtót és szigorú tekintettel meredt rá a férfira, aki át akart jutni a biztonságiakon. Mivel a kidobók legtöbbje szintén alakváltó volt, akkor is megérezték a vámpírok szagát, ha más jel nem árulta volna el őket.

Úgy tűnt, hogy az átlagos vámpírok megjelenése a helyi gót szubkultúra divatirányzatát követte. Bár a legutóbbi néhány hónapban körülbelül tíz olyan vámpír próbált besurranni, aki öltönyt viseltek vagy átlagos divat alapján öltözködtek. Épp emiatt hagyatkoztak inkább a szagra, mintsem a megjelenésre. Első számú szabály... a tulaj engedélye nélkül egy vámpír sem teheti be a lábát a klubba.

„Segíthetek?” - kérdezte Nick teljes professzionalizmussal, de csak az emberek jelenléte miatt. A férfi oldalra biccentette a fejét és olyan beteges vigyorral reagált, amitől Nicknek majdnem kifordult a gyomra.

„Szeretnék bejutni.” - válaszolta Raven, és közben pupillái megtágultak, ahogy megpróbálta különleges erejét használni, amely bárkit engedelmességre kényszerít, aki képtelen ellenállni a vámpírok bűbájának.

Nick lassan végigmérte tetőtől-talpig. A srác hosszú fekete hajának végét az arcéle alatt neonpinkre festette. Fiatal volt, talán huszonöt évesnél is fiatalabb, bőre fakó és a szemét erősen kihúzta. Ajkait és körmeit feketére festette.

„Elnézést, uram...” – kezdte Nick, miközben sziklaként állva figyelte a vámpír minden rezdülését. Testalkattól, életkortól függetlenül minden vámpír rendkívül veszélyes, önveszélyes dolog alábecsülni bármelyiket is.

„Raven, hívjon csak Ravennek.” – vágott közbe azon tűnődve, vajon meddig feszítheti a húrt egy vérjaguárral.

„Sajnálom, Raven, de tele vagyunk.” - szögezte le Nick, miközben ráfonta ujjait a bőrkabátja zsebében lapuló, kétlövetű derringer pisztolyára. Szentelt vízzel töltött ezüstgolyók vártak csőre töltve, hogy a hívatlan vendégek húsába marhassanak. A szája sarkában alig észrevehető, de szadista mosollyal nyugtázta magában az alkarjára erősített csontnyelű fapenge érintését.

„Akkor ez a sok ember miért áll itt sorba?” - kérdezte Raven, de közben látta, hogy a vérjaguár írisze egy leheletnyivel aranyszínűbbé vált.

Nick visszamosolygott, bár inkább hatott fogcsikorgató vicsorgásnak. „Ők előre lefoglalták a helyüket.”

- Raven szemei egy pillanatra világosabbá váltak, mintha dühének tüze szűrődött volna át. Nick lesétált a lépcsőn az utcára úgy, hogy Raven és az emberek csoportja közé érkezzen, majd közel hajolt Raven füléhez.

„Lépj le! Most, vámpír!” – suttogta jéghideg, nyugodt hangon úgy, hogy közben a fapengéjű tőr hegyét Raven bordáinak nyomta úgy, hogy senki se lássa. „Ide nem fogsz bejutni.”

- Nick visszalépett és kiegyenesedett, majd keresztbe fonta kezeit maga előtt úgy, hogy a lehető leggyorsabban tudjon döfni a tőrrel, ha a vámpír akár csak egyetlen rossz mozdulatot is tesz. „Sajnáljuk, uram, további szép estét!”

- Raven újra elmosolyodott, ez alkalommal szinte már kellemesen: „Ó, az lesz, biztosra veszem!”

Hátat fordított az ajtónak és elindult sétálva az utcán, kezeit fekete farmerjének zsebeibe csúsztatta és elkezdett egy baljós hangzatú dallamot fütyörészni. Amikor a vérjaguár a füléhez hajolt, látta mesterét beslisszanni mellettük egyenesen a klubba. Pedig már jó ideje nem is látta Kane-t. Tulajdonképpen hetek óta ez volt az első alkalom, hogy ’találkoztak’, bár többször is érezte magán mestere pillantását.

Ami viszont meglepte Ravent, hogy Kane önszántából sétál be ellenséges területre. A mester elmesélte neki, hogyan temette el élve a vérjaguár-klán. Azon tűnődött, ezúttal mesterének vajon milyen terve lehet?

’Egykoron csaló módon rád kenték a bűnüket, mesterem, de ezúttal teszek róla, hogy az ő kezükhez tapadjon a vér.’ - suttogta magának Raven egyfajta fogadalomként, mielőtt az árnyak közé olvadt volna. Tudta, hogy nem kell sokáig várnia. Még mindig érezte legutóbbi áldozata friss vérének szagát, ahogy a szellő vitte magával a Holdtánc felé.

*****

Kat végignézte, ahogy Chad és Jason kitámogatta pórul járt barátjukat a klubból... megbilincselve. Azt mondják, aki kíváncsi hamar megöregszik, de aki nem, az se marad fiatal... és egyébként is, tudnia kellett, mit terveznek a szerencsétlennel. Ha más nem, csak azért, hogy ennyi begerjedt pasi között ne ezen járjon az esze egész éjjel.

Az egyik mellékajtón kilépve ügyesen az árnyak között maradva követte őket. Magasabb rendű érzékszerveinek köszönhetően nem igazán kellett a közelükbe mennie ahhoz, hogy kihallgassa őket.

Chad és Jason a kocsija és a rendőrautó közé kényszerítette Trevort, hogy az ’áramjárta’ ex-udvarló ne tudjon visszamenni a klubba, problémáskodni Envyvel. Chad levette róla a bilincset, hisz tudta semmi nyomós érve nincs a letartóztatásához... hacsak Trevor meg nem támadja.

„Fogadni merek, te köhögted el neki, hogy itt leszek!” - morgott Jasonre. „Ne hidd, hogy nem vettem észre, hogy mennyire hegyezed rá a farkad. Kurvára tartsd magad tőle távol, megértetted, gyökérarcú?”

Chad reflexből felpakolt és előkészült egy jobbkezes felütéssel, ahogy Jason fenyegető lépést tett felé. „Jason, innen átveszem. Miért nem mész inkább vissza és nézed meg, jól van-e Envy? Nem szeretném, ha kijönne, amíg Trevor itt van.”

„Nem tudod megakadályozni, hogy visszamenjek. Dolgozok!” - vetette oda meggondolatlanul.

„Hát persze, láttuk, hogy épp milyen ’keményítésen’ dolgoztál...” – Jason ütésre húzta maga mellé ökölbe szorított kezét, de Chad intő pillantására erőt vett magán, mert tudta mindenki jobban jár... mielőtt nem csak Trevor végzi ma éjjel bilincsben. Sarkon fordult és félvállról kegyelemdöfésként azért még megjegyezte: „Megtalálsz minket a tánctéren... egymásba fonódva...”

Trevor meglendült, de Chad nekilökte a kocsinak. Chad meglepetésére Trevor sokkal jobb erőben volt, mint ő azt gondolta volna az alkata alapján, össze kellett szednie az erejét, hogy felülkerekedjen rajta. „Szóltam előre, hogy baszakodj a húgommal, és mondd el neki, ki is vagy te valójában és mi a valódi oka annak, hogy a klubokban lógsz. Baszki, azt gondolja rólad, hogy csak egy kis gazdag bunkó vagy. Ha le akarod nyűgözni, mondd el neki az igazat. Egyetlen dolog van, amivel nem állsz meg előtte, a hazudozás. Pláne, ha neki hazudoznak.”

Ennek hallatán Kat tüzetesebben kezdte megnézni magának Trevort. Vajon mi lehet a dolgok hátterében?

„Pontosan tudod te is, hogy ha elmondtam volna neki, hogy titkos nyomozást végzek, akkor mindig arra gyanakodott volna, hogy csak felhasználom őt, hogy bejussak a klubokba.” - dörrent vissza rá Trevor, ahogy rendezte öltözékét, bár már nem tervezte, hogy visszamegy klubba. Ha használná valódi erejét, azzal megölné Chadet és nem lenne különb azoknál, mint akikre vadászik.

Ezzel tudta fegyelmezni indulatait és visszafogni magát addig, amíg elcsitultak benne az állati ösztönök, de haragján nem tudta túltenni magát. „Egy kibaszott sokkoló, nem hiszem el!”

„Megérdemelted, mert csak egy kis szánalmas, félrekúró exkandúr vagy. Látod, ez a jussod, amiért elhallgatod az igazságot. Szerintem mára tedd el magad, hacsak nem akarod egy másik bárban is ’keménykedni’. Mellesleg, a sokkoló még mindig Envynél van...” – gúnyolódott Chad. „Azt javaslom, hogy hagyd békén mára... vagy lehet, jobb lenne, ha végleg kilépnél az életéből, ha nem tudod vele rendezni a soraidat.”